1 kerek piskótatortalap 1/3-ad része,
3-4 evőkanál pikáns lekvár,
40 dkg tehéntúró,
4 dl tejszín,
4 evőkanál zselatin,
½ citrom reszelt héja,
60 dkg eper,
2 dkg vaníliás cukor,
8 dkg porcukor,
1 zacskó tortabevonó zselé
piskótatortát széltében 3 lapra vágjuk (kettőt majd egyéb célra használunk el), és egy akkora, lehúzható karikával működő tortaformába tesszük, hogy lehetőleg minél tökéletesebben kitöltse (a készen kapható piskótatorták általában 20-22 cm átmérőjűek), megkenjük eper- vagy ribizlilekvárral.
Az eper 1/3-ad részét, legszebbeket félretesszük a díszítéshez, a többit alaposan megmossuk, jól lecsepegtetjük, a szárakat eltávolítjuk – ha túl nagyok a szemek, szeletekre, gerezdekre vágjuk. A túrót áttörjük, hozzáadjuk a porcukrot és a reszelt citromhéjat: a zselatint 6 evőkanál vízzel, lassú tűzön, állandóan kevergetve csak addig melegítjük, amíg teljesen el nem olvad; a tejszínt a vaníliás cukorral kemény habbá verjük. A túróba lazán belekeverjük a langyosra hűlt zselatint, kanalanként a tejszínhabot. A massza felét a piskótalap tetejére simítjuk, belenyomkodjuk az eperdarabokat, bevonjuk a maradék masszával, fóliával betakarjuk és 3-4 órára a hűtőszekrénybe tesszük. (Még jobb, ha előző este elkészítjük.)
Fogyasztás előtt legalább 1 órával a tetejét díszítjük a félretett, megmosott, lecsepegtetett, felszeletelt eperszemekkel, bevonjuk a (zacskón olvasható utasítás szerint elkészített) tortazselével és legalább fél órára hidegre tesszük.
Tálaláskor lehúzzuk róla a tortakarikát és a fém tortalappal együtt tálra csúsztatjuk. Külön tálkában tejszínhabot kínálhatunk hozzá.
Olvaszd fel a kétféle csokit, a tejszínt verd habbá. Add hozzá a sót, a rumot, a kétféle csokoládét és a mogyorókrémet, keverd egyneműre habverővel, de vigyázz, hogy ne törd össze...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet a cukorral, vajjal,vajjal elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojássárgáját és 4 ek vizet. Összegyúrjuk, és 30 percig hűtőbe tesszük. 25 cm nagyságúra nyújtjuk, és belerakjuk egy...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. A 6 tojássárgáját habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral. Amikor már egészen kifehéredett a massza hozzáadjuk a többi hozzávalókat. A citromot alaposan mossuk meg és...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: Közepes