kb. 8 db közepes nagyságú krumpli
kb. fél kg darálthús
kisebb vöröshagyma
1 teáskanál pirospaprika
3 db tojás
1 pohár tejföl
szelet sajt, vagy trapista sajt
só, bors, köménymag
A krumplikat kicsit megmossuk, s héjával együtt megfőzzük. Ha megfőtt, akkor leöntjük róla
a vizet, s késsel leszedegetjük a héját, ez nagyon gyorsan megy. A krumplikat hosszában
kettévágjuk, s minden fél szem krumpli alját kicsit levágjuk egyenesre, hogy tálra tudjuk tenni,
majd teáskanál segítségével kivájjuk a belsejét, s kicsit megsózzuk. Amíg főnek a krumplik,
addig 2 db tojást megfőzünk, közben olajon megpirítjuk a vöröshagymát, s rádobjuk a darálthús.
Megsózzuk, borsozzuk, köménymagot is szórunk rá, s addig keverjük, (kb. 15 perc) amíg
nagyjából megpárolódik, megsül a darálthús. Ekkor még 1 teáskanál pirospaprikát is rászórunk,
eggyet keverjük, s kész. Elzárjuk alatta a gázt, s a megmaradt krumplik belsejét apró kockákra
vágjuk, s hozzászórjuk a darálthúshoz, valamint 1 egész nyers tojást is hozzákeverünk. Utána
a 2 db főttojást apróra összekockázzuk, s azt is hozzákeverjük. Ezt a tölteléket beletöltjük
minden fél krumpliba, majd egy kis tejfölt rakunk rá, a tejfölre jön a sajt, akár szeletsajt, de
síma trapista sajtot is reszelhetünk a töltelék tetejéres, s mehet az előmelegített sütőbe.
Közepes lángon kb. 25-30 percig sütjük, s készen is van...
Köret nem fontos hozzá, mivel ott a krumpli köretnek...
A zöldségeket megtisztítjuk, és 2-3 cm-es kockákra, a hagymát 4-6 darabba vágjuk. Tálba tesszük, elkeverjük a sóval, a borssal, a zöldfűszerekkel és az olívaolajjal. Sütőtálba vagy...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
A hagymát a zsiradékon megdinszteljük, rányomjuk a fokhagymát, rá a kockára vágott husi, ízesítjük, kevés vízzelfelöntjük, ha megfőtt rizzsel, vagy sült kockakrumplival tálaljuk.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húst megmosom, majd csíkokra vágom. A szalonnát is felcsíkozom, a fokhagymát meg pucolom és apróra vágom. Egy lábosba teszem a szalonna darabokat és egy kicsit átpirítom, majd...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű