Családireceptkönyv.hu

Hegedűs Anna kalácsa


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:



Recept: Este készítettem 10 dkg madre kovászból 10 dkg bl 55 lisztből és 10 dkg vízből előtésztát. Ebből ma reggel kivettem 20 dkg-ot, adtam hozzá 25 dkg tönköly fehérlisztet és 25 dkg Bl 55 lisztet, egy egész tojást, és egynek csak a sárgáját, 3 evőkanál cukrot, fél tk sót, és függően a tojások méretéttől 2-2,5 dl habtejszínt. (ez most 2,2 dl volt).Megdagasztottam. Kb. 20 perc pihenés után újradagasztottam, újabb 20 perc után elkezdtem hajtogatni, összesen 3x. Itt nem is az időt figyeltem, inkább a tésztát, hogy engedi-e már a hajtogatást. Ha úgy éreztem, hogy nem, akkor vártam pár percet. Az utolsó hajtogatás után jó fél órát pihent a tészta, majd 6 engyenlő részre osztottam, óvatosan gombócokat formázva pihentettem egy negyed órát. Utána a gombócokat megsodorva, 6-os fonással megfontam. Letakarva pihent,kb két órát. Kb a kelési időszak háromnegyedénél lekentem felvert tojással, majd ezt, miután megszárad rajta a tojás, közvetlenül a sütőbe rakás előtt megismételtem. 180 fokos sütőbe toltam, és megsütöttem. A konyhában túl meleg volt, 25 fok is talán. Sok volt. 20-22 fok szerintem bővel elég egy ilyen
zsíros tésztának.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Hideg levesek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Csirkés tésztasaláta
Csirkés tésztasaláta

1. 30 dkg csíkokra vágott csirkemellet 2 kk. sóval megsózzuk 2 ek. olajon megpirítjuk. 2. 20 dkg penne tésztát sós, forró vízben puhára főzünk. 3. 3 tojást keményre főzünk. 4. 2...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Részeges Jeromos
Részeges Jeromos

A tésztához a vajat a porcukorral és a tojások sárgájával habosra kikeverem. A tojások fehérjét kemény habbá verem, egy másik tálban a kakaóport, a sütőport és a liszttel összekeve...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar 10 perces fánk
10 perces fánk

Az összes hozzávalót összekeverjük , és egy nokedliállagú tésztát kapunk. Egy kanál segítségével tesszük az olajba. Forró olajban aranybarnára sütjük. A tészta érdekessége, hogy n...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk