4 tojás
•0,5 csésze (85-90 g / 3 evőkanál) eritrit vagy más édesítőszer
•1 csésze (100 g) rizsliszt
A töltelékhez:
•(cukormentes) lekvár
A díszítéshez:
•olvasztott étcsokoládé
A sütőt előmelegítjük 160 fokra.
A tojásokat különválasztjuk. A fehérjét csipet sóval habbá verjük, amikor már majdnem kemény a hab, hozzákeverjük az édesítőszer felét és tovább verjük. A sárgáját a maradék édesítővel habosra keverjük, majd óvatosan hozzáadjuk a felvert tojásfehérjét. Alaposan elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet is. A kész masszánkat, ami egy lágy, aranyságra tészta lesz, habzsákba töltjük és sütőpapírral vagy szilikonos sütőlappal bélelt tepsibe nyomkodjuk. Kör alakú lapokat vagy babapiskótát is formázhatunk belőle. Lehetőleg azonos méretűek legyenek, hogy később össze lehessen őket illeszteni.
12-15 percig sütjük, majd kihűtjük.
A kihűlt sütiket összepárosítjuk. Az egyik felét vékonyan megkenjük lekvárral, rátesszük a másik felét, majd belemártjuk az olvasztott étcsokiba úgy, hogy kb. a fele érjen bele. Néhány percen belül fogyasztható is.
Hűtőben tároljuk. Ebből a mennyiségből nekem 2 tepsire való lett.
hajszálvékony banán karikákkal is össze lehet ragasztani.
iskóta készítése: A tojásokat a sóval, a citromlével és az édesítővel gépi habverő segítségével habosra verjük, majd óvatosan, hogy a hab ne törjön össze belekeverjük a kakaóporra...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
Először a krémhez megfőzzük a tejben, a cukorral a pudingot és félretesszük hűlni. A tésztához feltesszük a vizet forrni hozzáadjuk a vajat és a sót majd mikor a zsiradék elolva...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hozzávalókat, a meggy kivételével, elkeverjük, és zsírozott, lisztezett tepsibe öntjük. Megszórjuk a gyümölccsel, és sütőben 200 fokon tűpróbáig sütjük. A tetejét meghinthetjük...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű