Családireceptkönyv.hu

Gombóc leves


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


2 szelet szalonna kis kockákra, 1 nagy fej hagyma apróra vágva, só, bors, pirospaprika ízlés szerint, 3 nagyobb - de nem óriási - burgonya egyben hagyva. A szalonnát kiolvasztjuk, (ha túl sok lesz a zsírja, akkor kanalazzuk le róla, mielőtt a hagymát rászórjuk, jó lesz az még a gombóckákhoz) az apróra vágott hagymát üvegesre piritjuk rajta, sóval, borssal, pirospaprikával ízesítjük, majd felöntjük kb. 3 liternyi vízzel, amikor az alaplé már felforrt, beletesszük a burgonyákat és addig főzzük, míg a burgonyák meg nem főttek. A maradék lével a lábast lehúzzuk a tűzről és a kivett burgonyákat megtörjük, kicsit kihűtjük, hogy a kezünk elbírja a gyúrást :D, majd 2 tojást, 6 púpozott evőkanál lisztet, kávéskanál sót, ízlés szerint borsot (és egy kis maradék zsiradékot ha maradt) gyúrjuk össze úgy, hogy azért már ne ragadjon a kezünkre, de még jó puha maradjon a tésztánk.... Az egész masszából kis gombócokat formáljunk, majd az egész gombóctömeget a már forró levesalapba (amit időközben azért az elfőtt levet pótoltuk) tesszük és megvárjuk amíg a gombócok szépen feljönnek a leves tetejére.... Ezután még kb 5-6 percet főzzük, majd tálalhatjuk.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Meleg levesek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
ZSÁLYÁS PARADICSOMLEVES
ZSÁLYÁS PARADICSOMLEVES

Kevés olajjal, 1 evőkanál liszttel világos színű rántást készítünk, majd vízzel és paradicsomlével felöntjük. Hozzáadjuk a zöldfűszereket (szárított is jó). Készre főzzük. Ízlés...

Elkészítési idő: 25 perc
Nehézség: Könnyű
share
Gazpacho leves
Gazpacho leves

A MAGGI Paradicsomlevest 1/2 l hideg vízbe keverjük. Időnként megkeverve 5 percig lassú tűzön főzzük, majd hagyjuk teljesen kihűlni. A hozzávalókat apróra vágjuk, a MAGGI Paradics...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Tárkonyos csirkeraguleves
Tárkonyos csirkeraguleves

A zöldségeket, a hagyma és a paprika kivételével, megpucolom, és nagyjából egyforma nagyságú darabokra vágom. A zöldségeket kedvünkre válogathatjuk össze. Pici libazsíron lepárolo...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk