500 ml kefir (mindegy, hogy milyen zsírtartalmú)
1 teáskanál szódabikarbóna/ vagy egy fél élesztő 50 dkg hoz
1 tojás
2 evőkanál növényi olaj
50-55 dkg liszt
50 gramm vaj
só (ízlés szerint)
,
Hozzávalók a töltelékhez (ízlés szerint):
virsli vagy sajt és sonka
párolt gomba
párolt káposzta
burgonyapüré
túró, apróra vágott petrezselyemmel, kaporral stb.
A kefirt keverjük össze a szódabikarbónával, adjuk hozzá a tojást és a növényi olajat.
A lisztet állandó keverés mellett apránként adjuk hozzá a masszához. Addig gyúrjuk, míg egy lágy tésztát nem kapunk. Ha szükségét látjuk, adjunk még hozzá lisztet. Akkor jó, ha a massza kissé a kezünkhöz ragad. Szórjunk a tetejére egy kevés lisztet, fedjük be konyharuhával és 10 percig hagyjuk állni.A masszát alakítsuk hosszúkásra és nyolc-kilenc részre vágjuk fel. Az egyes darabokat sodorjuk ki kisujjnyi vastagságúra. A közepébe tegyük az előzőleg elkészített tölteléket, a széleit hajtsuk fel és kissé egyengessük el a tetejét. hagyjuk újabb két-három percet állni.Amíg a lepények pihennek, serpenyőben hevítsünk fel egy kevés olajat. A lepényeket mindkét oldalán süssük meg fedő alatt.Olvasszuk fel a vajat és a kész lepényeket kenjük be vele. Kissé meg is sózhatjuk. Tegyük a lepényeket egy tálba, fedjük le egy konyharuhával és hagyjuk kihűlni 10-15 percig.
Így készül hát ez a nem mindennapi, de nagyon finom és puha lepény, a serpenyő tetejét valósággal leemeli, annyira megdagad a sütés során.
A recept kissé módosítható is, készíthetjük akár töltelék nélkül,
.
https://ketkes.com/ha-ezt-a-receptet-megismered-soha-tobbe-nem-veszel-kenyeret-puha-kefires-lepeny-gyorsan-elkeszitheto-es-finom/
A fenti anyagokból keményebb tésztát készítünk és jól kigyúrjuk. Kinyújtjuk, háromszögletű darabokra vágjuk, közepére darált sonkát, vagy tarját teszünk. Kiflikké alakítjuk, tetejé...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tejet meglangyosítjuk, beleszórjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és hagyjuk hogy felfusson.Egy dagasztótálba öntjük a lisztet, hozzáadjuk a sót, az olajat, a tojást, a jog...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az élesztőt kb 1 dl langyos savóban vagy vízben, amihez egy teáskanál cukrot adtunk feloldjuk, és hagyjuk felfutni. A lisztet átszitáljuk egy tálba, én ilyenkor a sót is hozzá szo...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű