2 kávéscsészényi vörös lencse
1 fej vörös hagyma
1 db sárgarépa
2 evőkanál sűrű, natúr paradicsompüré
2 teáskanál szárított fodormenta
1 csipet darált fekete bors
1 csipet csípős darált pirospaprika
kevés citromlé
olíva olaj
A vörös lencsét áztasd be 10 percre forró vízbe. Az apróra vágott hagymát olíva olajon pirítsd meg, közben reszeld le a sárgarépát és ezt is öntsd a hagymára. Együtt párold őket 5-10 percig. A sűrített paradicsomot kevés vízzel keverd el, majd szűrd le a lencsét és öntsd az edénybe a paradicsomlével együtt. Sózd, borsozd és tedd rá a piros paprikát is. Öntsd föl 1-1,5 liter forró vízzel (a víz mennyisége attól függ, mennyire szeretnél sűrű levest) majd főzd 15 percig. Ha megfőtt, hagyd kicsit kihűlni, majd botmixerrel turmixold össze. Tálaláskor szórd meg szárított fodormentával és egy kevés citromlevet is csavarj bele.
Ha elkészíted, azt fogod tapasztalni, hogy konyhai repertoárod egy könnyen és gyorsan elkészíthető, nagyon egészséges török finomsággal bővült.
Szalonnát pirítani, ebbe vöröshagymát dinsztelni. Beletenni lisztet, rántást készíteni. Aztán víz, káposzta (apróra vágva), bors, kömény, babérlevél, só, virsli. A végén mehet bele...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymákat megpucoljuk, felaprítjuk, kuktafazékban, kevés olajon megdinszteljük. A z oldalast felvágjuk, és a hagymával lepirítjuk, felöntjük 3 dl vízzel. és hozzáadjuk a babérl...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hagymát felaprítom, és a zsiradékon megpirítom, majd hozzáadom a kis kockákra vágott húst és fedő alatt párolom. kb. 20 perc után hozzáadom a felaprított karalábét, zellert, a s...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű