Hozzávalók:
35-40 dkg virsli
1 közepes fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
50 dkg kelkáposzta
40 dkg krumpli
Só, bors
1 csapott tk pirospaprika
1 csapott tk szárított majoranna
1 mk őrölt kömény
1,6 l víz
15 dkg tejföl
1 tk liszt
Készítése:
A virslit karikára vágjuk és 2 evőkanál olajon gyorsan átpirítjuk egy lábasban, majd félretesszük. A lábasban újabb 3 evőkanálnyi olajon üvegesre pároljuk a finomra vágott hagymát, majd a vékony szeletekre vágott fokhagymával együtt kissé lepirítjuk. Hozzáadjuk a kis darabokra vágott kelkáposztát, a kis kockára vágott krumplit, majd az egészet jól átforgatjuk és kicsit le is pirítjuk. Megszórjuk pirospaprikával, majorannával, köménnyel és borssal, összekeverjük és felöntjük a vízzel. Sózzuk, majd kis lángon addig főzzük, míg a krumpli megpuhul (kb. 10-12 perc). Ekkor egy kevés forró levet elkeverünk a liszttel kikevert tejfölben, majd az egészet a levesbe öntjük és további 2-3 percig forraljuk éppen csak gyöngyözve. Végül a forró levesbe szórjuk a virsliket, kicsit hűlni hagyjuk a levest és már tálalhatjuk is, ízlés szerint magában vagy még egy kis extra tejföllel a tetején!
Négy adag madártejhez fél liter tejet felteszünk alacsony lángon a tűzhelyre melegedni. Közben három tojást kettéválasztunk, a fehérjéből kemény habot készítünk és hozzáadunk egy p...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A megtisztított húst fazékba tesszük, felöntjük hideg vízzel. Belerakjuk a tisztított és aprított zöldségeket, a fűszereket, és feltesszük főni fedő alatt, közepes lángon. Ha felh...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Könnyű
A sárgarépát, a gyökeret és a zellert megtisztítjuk, felkarikázzuk vagy daraboljuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, egészben hagyjuk. A zöldségeket kevés olajon megdinszteljük, fele...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű