Hozzávalók:
25 dkg túró
17 dkg liszt
3 db tojás
3 dkg vaj
2 dl tejföl
10 dkg mazsola
1 csomag vaníliás cukor
10 dkg porcukor
reszelt citromhéj
csipet só
Elkészítés:
A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a lisztet, a csipet sót, 1 egész tojást és 1 kanál tejfölt, majd gyúrjuk össze.
Ezután nyújtsuk ki vékonyra a tésztát, és vágjuk fel kb. 1 cm-es csíkokra, majd ízlés szerinti hosszúságúra.
Enyhén sós, forrásban lévő vízbe tegyük bele, majd amikor feljön a tészta a víz tetejére, mérsékeljük a lángot, és gyöngyöző vízben főzzük pár percig.
Ezután szűrjük le, majd keverjük össze az előzőleg elkészített cukros-tojásos-habos masszával, amihez az olvasztott vajat keverjük habosra a porcukorral, a vaníliás cukorral, 2 tojás sárgájával, a tejföllel, a reszelt citromhéjjal, majd adjuk hozzá a mazsolát. A 2 tojás fehérjét verjük kemény habbá, majd óvatosan keverjük hozzá a masszához.
Végül a leszűrt és lecsepegtetett tésztát óvatosan keverjük össze a habos masszával, majd öntsük bele egy kivajazott és zsemlemorzsával megszórt sütőformába.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. A sütőből kivéve hagyjuk a formában egy kicsit hűlni.
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd felszeletelve kínáljuk.
súgóhoz (nem kell majd mind, a maradék adagokban fagyasztható): 2 evőkanál zsír (mindegy milyen) 1/2 fej vöröshagyma 10 dkg natúr paradicsomlé fél teáskanál finomra vágott fris...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Gyúrunk a lisztből nem nagyon kemény tésztát, vékonyra kinyújtjuk, az egyik felét tojásfehérjével bekenjük, és a lekvárból kis halmokat rakunk reá 3 cm távolságban, a tészta másik...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: Könnyű
Összeállítás után pihentetjük,amig meg nem kel,utána visszaverjük - mint a fánkot,és forró bő olajba kisütjük.Ha nem használjuk fel az összeset,akkor hűtőbe eltárolható,és igy min...
Elkészítési idő: 100 perc Nehézség: Közepes