Hozzávalók
Hozzávaló 10 adaghoz:
10 szeletmarharostélyos
250 mlolaj
1 dbnagyobb vöröshagyma
4 gerezdfokhagyma
1 kv. kanáldarált édes fűszerpaprika
1 kv. kanálgyros fűszerkeverék
ízlés szerint só
1 ev. kanálkukoricakeményítő
Köret:
1 kgburgonya
Páchoz: az olajat, zúzott fokhagymát, paprikát, gyros fűszerkeveréket, keményítőt és ízlés szerinti mennyiségű sót alaposan elkeverjük.
A húst kiklopfoljuk, beleforgatjuk a pácba, majd egy edénybe tesszük. A maradék páclét a húsokra öntjük, az edényt letakarjuk és a húst legalább egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Másnap egy serpenyőben olajat hevítünk, majd a húsok mindkét felét megpirítjuk. Ezt követően egy hőálló edény aljára tesszük a hússzeleteket, erre kerül egy réteg hagyma, újabb réteg pirított hús, újabb réteg hagyma… Ezt addig folytatjuk, míg a hús el nem fogy. Ezután a maradék páclevet és sütőlevet is a húsokra öntjük, majd annyi vízzel felöntjük, hogy a húsokat pont ellepje.
A hőálló tálat alufóliával lefedjük, majd a húsokat 200 fokon puhára főzzük. A sütés közben a nedvesség java része elpárolog, a maradék mártást pedig ízlés szerint keményítővel sűríthetjük.
A pácolt marharostélyost petrezselymes főtt burgonyával és salátával tálaljuk.
Főzzük
Elkészítési idő: 3 Nehézség: Könnyű
A húst ami lehet sertés comb, vagy lapocka is, felvágjuk ujjnyi szeletekre. Bele mártjuk a mustárba, amit lehet ízesíteni, lehet sót, borsot sőt aki szeretné egy csipet tormát is...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A burgonyát héjával együtt felkockázzuk majd erősen sós vízben félkészre főzzük. Leszűrjük, majd ugyan abban a serpenyőben, amiben a húst sütöttük, ropogósra sütjük. A marhahús...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű