1 db csirkemellfilé
20 dkg szeletelt, füstölt bacon szalonna
kevés zsír
ízlés szerint só, bors, fokhagyma, majoránna
1 kg burgonya
2 evőkanál étolaj
15 dkg vaj
ízlés szerint só, bors, rozmaring vagy majoránna
A megmosott csirkemellet kb. kétujjnyi csíkokra vágjuk (kb. 12 db lesz belőle), megsózzuk, borsozzuk, majd mindet egyenként baconba tekerjük. A tekercseket vékonyan zsírozott tepsibe fektetjük, s mindre rászeletelünk fél-fél gerezd fokhagymát. Alufóliával lefedve, kb. 30 percig sütjük közepes tűzün, majd ha megpuhult a hús, fólia nélkül pirosra sütjük.
Ezalatt a körethez megpucoljuk és nagyobb hasábra vágjuk a burgonyát és sós vízben puhára (majdnem készre) főzzük. Leszűrjük és beletesszük egy tálba, amiben előzőleg összekevertük az olajat, az olvasztott vajat és a fűszereket. Átforgatjuk benne a krumplit, majd tepsibe vagy sütőtálba öntjük. Krumplinyomóval minden szemet megnyomunk kissé, hogy minél nagyobb felülettel érintkezzenek a tepsivel, mert annál ropogósabb kéreg sül rajta.
A sütőben pirosra sütjük. Egyszerűen betehetjük a hús tepsije alá vagy fölé, nagyon klasszul megsülnek együtt! (hagyományos sütőben is!)
A csirkemellet 5-6 szeletre vágjuk és egy kicsit klopfoljuk, majd átkenjük a fűszerekkel és a zúzott fokhagymával. A mozzarellát apró darabokra szeleteljük, az ementális pedig lere...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkét apróra vágjuk és a cukkinit lereszeljük, majd összekeverjük a fűszerekkel, a zabliszttel/zabpehellyel illetve a tojással. A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk, majd sü...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A rózsáira szedett karfiolt megpároljuk ételízesítős vízben. A hagymát kockázzuk, az olajon megpiriítjuk, hozzáadjuk az aprított fokhagymát, rátesszük a darált húst, sózzuk, borsoz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű