egy 25 x 39 cm-es tepsihez:
50 dkg cseresznye
30 dkg liszt
15-20 dkg kristály cukor
csipet só
1 csomag sütőpor
3 egész tojás
2 csomag vaníliás cukor
1 dl étolaj
4 dl tej
reszelt narancshéj (szárított)
2 dkg vaj
5 dkg barna cukor a tepsi szórásához
A cseresznyét magozzuk ki, majd tegyük félre.
A lisztet keverjük össze a sütőporral, a csipet sóval és a kristálycukorral.
Egy tálba üssük bele az egész tojásokat, majd adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a narancshéjat, az olajat és a tejet, majd kézi habverővel keverjük simára. Ezután fokozatosan keverjük hozzá a lisztes keverékhez úgy, hogy sima masszát kapjunk.
Az előmelegített sütőbe helyezzük be egy pár percre az üres tepsit, hogy felmelegedjen, majd vegyük ki, és beleljük ki sütőpapírral.
Ezután kenjük meg a vajjal, és egyenletesen szórjuk rá a barna cukrot, majd pakoljuk rá a kimagozott cseresznyét. Az előzőleg összekevert tésztát ezután óvatosan öntsük rá a cseresznye tetejére.
Helyezzük be az előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon 35-40 perc alatt süssük addig, hogy a teteje szép aranybarna legyen (én légkeverésnél 150 fokon 35 percig sütöttem). Ezután vegyük ki a sütőből, majd a tepsiben hagyjuk kihűlni.
Tálalás előtt a tetejét szórjuk meg porcukorral, majd ízlés szerint szeleteljük fel.
A lisztet, a porcukrot, a fűszereket és a szódabikarbónát is szitáld át, majd keverd össze fakanállal. Üsd bele az egész tojásokat. A tésztát lágyíthatod úgy, hogy csak egy egész t...
Elkészítési idő: 120 perc Nehézség: Könnyű
A vajat elmorzsoljuk a liszttel, majd gyorsan beledolgozzuk a többi hozzávalót. A kész tésztát fóliába csomagoljuk, és betesszük a hűtőbe 30-60 percre. A szilvát kimagozzuk, és...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű
Másnap elővettem a tésztákat, kb. 2 mm vastagra nyújtottam őket és kiszaggattam belőlük a kekszeket. 180 fokos sütőben kb. 10-12 perc alatt sülnek rózsaszínűre.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű