(6 adaghoz):
100 g tápiókagyöngy
2,5 dl víz
1 vaníliarúd
5 dl kókusztej
7,5 ml folyékony édesítőszer
diabetikus lekvár, gyümölcs a rétegezéshez
Összesen egy fazékra lesz szükségünk.
A vaníliarúd magjait kikaparjuk, és az üres rúddal, a tápiókagyöngyökkel beleszórjuk a fazékba. Felöntjük a vízzel és kb. 10-15 percig állni hagyjuk, hogy a gyöngyök megszívják magukat. Ezalatt előkészítjük a poharakat, tálakat, üvegeket, amikbe tölteni fogjuk majd a pudingot.
Ha letelt a negyed óra, felöntjük a tápiókát a kókusztejjel és közepes lángon folyamatos kevergetés mellett főzni kezdjük. Jól be fog sűrűsödni, puding állaga lesz pár perc után. Ekkor kikapcsoljuk a tűzhelyet, levesszük a fazekat, elkeverjük benne a pudingban az édesítőszert, a vaníliarudat pedig kivesszük belőle, és még így melegen, tetszőlegesen rétegezve a gyümölccsel vagy lekvárral, az előkészített üvegekbe kanalazzuk.
Ha hatfelé osztjuk, egy puding szénhidráttartalma mindössze 16,6 gramm (ez alapján válasszunk hozzá lekvárt vagy gyümölcsöt, nem tudunk mellélőni, a tápióka semleges ízének köszönhetően szinte minden passzol hozzá).
Akár előző este is elkészíthetjük, sőt, ajánlott is, hiszen az ízek egy éjszaka alatt érnek össze igazán.
sokféle
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tészta hozzávalóit össze gyúrjuk majd ketté vesszük. Kinyújtjuk beletesszük a tepsibe megszórjuk zsemlemorzsával és mehet rá a töltelék. Kinyújtjuk a másik tésztát és mehet a tet...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
Negyed kg vajat habosra keverünk 20 dkg porcukorral, 1 tojássárgájával és annyi erős feketekávéval, hogy sűrű, krémszerű massza legyen. Egy hosszúkás tálra 10 babapiskótát teszün...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű