Hozzávalók
1 kg csont nélküli karaj
2-3 főtt tojás
2-3 ek torma
10 dkg krémsajt
2-3 ek apróra reszelt trapista
apróra vágott snidling (metélő hagyma)
só, bors, majorana, fokhagyma, olaj, babérlevél
A karajt dörzsöljük be az olaj és a fűszerek keverékével és egy éjszakára tegyük hűtőbe lefóliázva.
Másnap tegyük egy serpenyőbe, forró olajba és kevés víz hozzáadásával egy „kérget” sütünk rajta, majd 1-2 babérlevelet teszünk a hús mellé (aki nem szereti, elhagyható), álandóan kevés vizet adagolunk hozzá és fedő alatt puhára sütjük. Vagy sütőben 200 fokon alufólia alatt 1,2 órát sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni és csak utánna szeleteljük.
Kb 1,5 ujjnyi szeleteket vágunk és ezeknek a szeleteknek a közepén rést vágunk, vagyis zsebet.
A főtt kemény tojásokat nagyon apróra feldaraboljuk, vagy lereszeljük, hozzáadjuk a tormát, a krémsajtot, a reszelt trapista sajtot, sót, borsot. Sűrű ( tömör) masszát kell kapni, és minden zsebecskét megtöltünk vele, majd a töltelék tetejét megszórjuk apróra vágott snidlinggel.
Nekem annyira omlós lett a karaj, hogy a zsebecskéket nem nagyon mertem feszegetni a töltéssel, csak nagyon keveset tudtam bele rakni így ment a töltelékből a tetejére is.
Friss snidlinget nem kaptam, ez azért maradt le, de a torma nagyon jó ízt adott neki, a krémsajttól meg olyan selymes lett. Ez lett az egyik nyerő Húsvétkor.
Ezt egy lengyel receptes oldalon találtam, ők a betöltött hús szeletekre locsolnak még aszpikot és akkor fényes lesz. Én nem akartam rálocsolni, mert másképp sikerült a betöltés.
A húst nem túl kicsi kockákra vágom. Hasonló nagyságúra darabolom a krumplit, a répát és a hagymát is. A wokba beleöntök egy kevés olajat, és amikor átmelegszik, beleteszem a húst....
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Rántást készítek kevés lisztből és olajból/zsírból. Felengedem annyi vízzel , amennyi levet szeretnék a káposztára. Beleteszem a savanyú káposztát. A vöröshagymát felkockázom, az...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hússzeleteket kiklopfolom és sűrűn beirdalom, hogy előbb átsüljön később. Sóból, borsból és vegetából egyszerű fűszerkeveréket készítek, majd ezzel a hússzeleteket megszórom. Mu...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű