1,5 kg paradicsom (a húsosabb fajtából, pl. Lucullus)
1 kg piros paprika (kápia, paradicsom paprika)
30 dkg vörös hagyma
15 dkg zeller
3-4 cikk fokhagyma
1 evőkanál só
1 mokkás kanál bors
5 dkg mustár
15 dkg kristály cukor
1 dl 20 %-os ecet (nem helyettesíthető 2 dl 10 %-ossal, mert akkor híg lesz az állaga)
5-6 db babérlevél, ízlés szerint kevés őrölt fahéj és őrölt szegfüszeg.
Egy kb 5-6 literes zománcozott edénybe beletesszük az apróra feldarabolt paradicsomot, paprikát, vöröshagymát,fokhagymát, zellert, babérleveleket és az 1 evőkanál sót. 1 óra hosszat főzzük, közben kavargatjuk, főleg az elején, míg levet nem enged. Ezután kivesszük a babérleveleket, kicsit várunk, hogy hűljön, majd botmixerrel pépesítjük. Levesszűrőn áttörjük, hogy a paradicsom héja és magja ne kerüljön bele. Az elkészült masszába belerakjuk a többi hozzávalót, majd újra a tűzre tesszük és felforraljuk. Ha felforrt, óvatosan üvegekbe szedjük és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
Tartósítót én nem szoktam bele tenni. Az üvegek tetejére folpack fóliát teszek és arra rakok kevés Na-Benzoátot, majd úgy kerül rájuk a tető.
1. A hozzávalókat magas falú edénybe tesszük 2. Belemerítjük a botmixert és elindítjuk. 3. Pillanatok alatt majonézzé kezdenek összeállni a pohár alján a hozzávalók. E...
Elkészítési idő: 1 perc Nehézség: Könnyű
Egy tepsit fedjünk le alufóliával. Tegyük rá a megmosott padlizsánokat (héjastól), és 220 fokos sütőben süssük addig, amíg össze nem esik. Még forrón húzzuk le a héját. (Én úgy...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet keverd össze a cukorral és a sóval egy mélyebb lábasban. Keverd csomómentesre a tejjel, és tedd a tűzre. Közepes lángon főzd forrásig, folyamatos keverés mellett, majd am...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű