15 dkg füstölt szalonnát apróra vágtam egy lapítón ,és a zsírját kiolvasztottam ,a szalonna pörcöt pedig kiszedtem és félretettem ,a zsíradékban egy jó nagy fej apróra vágott hagymát tettem és megdinszteltem ,amikor kész volt megszórtam 3 kávéskanál pirospaprikával felöntöttem vízzel és átraktam egy fazékba ,ebbe raktam bele a 1,5 kg laskára vágott édes káposztát egy csokor kaprot és egy kis kötés csombort sóztam borsoztam . Feltöltöttem vízzel és fedő alatt főztem kb. 50 percet lassú tűzön fedő alatt ekkor belereszeltem 5 cikk fokhagymát és visszafödtem . Közben készítettem másfél evőkanál lisztből rántást ezzel berántottam ,majd 4 deci tejjel 2 tojás sárgájával és két evőkanál liszttel eresztéket készítettem . Az eresztékhez lassan adagolva a forró levesből felmelegítettem és szépen hozzáadtam a leveshez így nem megy össze ,ecettel ízlés szerint savanyítottam .Egy másik edénybe vizet töltöttem kb. 1,5 litert ebbe raktam 1 evőkanál cukrot ,3 evőkanál ecetet és 2 teáskanál sót ,odaraktam a kályhára jól elkevertem és amikor forrni kezd de még nem lobog na akkor belebugyotattam minden személyre számítva két tojást és így hagytam 6-8 percig vigyázva hogy a víz ne lobogjon ,szűrőkanállal kiszedtem és a levesbe helyeztem a tojásokat. Ezután nem maradt más hátra mint a tálalás ahol a szalonna pörcöket is felhasználtam a leves tetejére szórva
A zellert kisebb kockákra vágjuk, a felforrósított olajon átfuttatjuk, megsózzuk, majd kevés vízzel puhára főzzük. A megfőtt zellert a levével összeturmixoljuk, felengedjük kb. egy...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A paradicsomokat felvágjuk, és kevés leveskockás vízben kb 10 percig főzzük. Ha megpuhult botmixerrel turmixoljuk, majd szűrőn „átpaszírozzuk“. A héj-és magnélküli levet tovább főz...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A rákot felengedjük és lecsepegtetjük. Az összes zöldséget megtisztítjuk, a fokhagymát finomra vágjuk, a többit 1 cm-es kockákra, beleértve a hámozott, kimagozott paradicsomot, me...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű