Hozzávalók 10 db-hoz:
40 dkg fehér liszt
1 dkg élesztő
1 tojássárgája + 1 a kenéshez
1,5 dl házi tej
1 dl natúr joghurt
3 dkg vaj
1 evőkanál cukor
1 kiskanál só
a tetejére, kevés egész kömény, nagyszemű só, szezámmag
Az élesztőt, egy deci langyos tejben, csipet cukorral felfuttatjuk.
A lisztet nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a tojássárgáját, a felfuttatott élesztőt, a joghurtot, cukrot, és a sót.
Összegyúrjuk közepesen lágy tésztává, ekkor hozzáadjuk az olvasztott vajat és jól kidolgozzuk, hólyagosra a tésztát.
Lisztezett deszkán, a tállal leborítva 30 percig kelesztjük.
Mikor a tészta megkelt, 2 egyenlő részre osztjuk és fél centi vastagon kinyújtjuk, majd átlósan, öt felé vágjuk. Az így kapott háromszögeket szélesebb felüknél elkezdve feltekerjük, kifli formára.
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, majd tiszta ruhával letakarva újabb 20 percig kelesztjük. Miután a kiflik szépen megkeltek, a tetejüket megkenjük tojássárgájával, és megszórjuk ízlés szerint köménnyel, szezámmaggal, nagyszemű sóval. Előmelegített sütőben, 190 fokon 25-30 perc alatt, szép barnára sütjük őket, majd rácson hagyjuk kihűlni.
a dagasztóba én mindig a sót teszem alulra, rámérem a lisztet, majd belemorzsolom az élesztő és rá a folyadék... bele reszelem a fokhagyma.... alaposan kidagasztottam, a kelesztő...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a langyos vízben elkevert élesztőt, a sót, a kovászt és folyamatosan adagoljuk hozzá a langyos vizet, miközben dagasztjuk a tésztát. Körül...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hozzávalókat a szokásos sorrendben beletesszük a kenyérsütőbe, és normál kenyér programon megsütjük.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű