Olyannyira jól sikerült ez a recept, hogy Pálmát is megihlette, aki elkészítette a lentebb látható finomság tejmentes verzióját tejfehérje érzékenyeknek: A tejszín helyett kókusztej, 1 evőkanál tápióka liszt, 2 tojás, sok bors, chili, fokhagyma, sok szerecsendió és rozmaring levél került az öntetbe. Isteni lett! /verebedit/
Ezt a receptet a francia rakott krumpli ihlette. Pontos mennyiségeket nehéz lenne megadni, ízlésetek is módosíthatja őket.
Hozzávalók:
sütőtök
fokhagyma
chili
tejszín/rizs tejszín
himalája só
tarkabors
szerecsendió (rozmaring is illik hozzá)
A sütőt bekapcsoltam 190 fokra.
Kivajazott tálba egy réteg vékonyra szelt sütőtökre (én káposztagyalun küldtem át) került fokhagyma, chili bőségesen, ezt szórtam meg a fűszerekkel, majd öntöztem meg tejszínnel.
Tettem rá egy kis gorgonzolát is, de ez már opcionális.
Ezt még négyszer megismételtem, majd az egészet betoltam a 190°-os sütőbe.
Bő félóra után reszeltem a tetejére sajtot és egy kis vajat, majd addig sütöttem, amíg szépen megpirult.
Ahogy az ihletője, ez is ehető főételként, vagy akár köretként is.
Ezt a receptet a francia rakott krumpli ihlette. Pontos mennyiségeket nehéz lenne megadni, ízlésetek is módosíthatja őket.
Hozzávalók:
sütőtök
fokhagyma
chili
tejszín/rizs tejszín
himalája só
tarkabors
szerecsendió (rozmaring is illik hozzá)
: Az olívaolajat egy nagy lábasban felforrósítjuk. Beletesszük a megpucolt majd összevágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, és addig pároljuk, míg a hagyma üvegesre pirul. B...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Közepes
Elkészítem a hamis fasírtgolyókat, tejbe áztatom a zsemléket, a krumplit meghámozom és kockára vágom és felteszem főni sós vízben, a hagymát és vöröshagymát lereszelem, a petrezsel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1. vöröshagymát apróra vágni,burgonyát a vízbe aprítani, paprikát és paradicsomot kockára vágni, fokhagymát nyomóval átnyomni 2.olajjal és hagymával kezdeni 3. paprikát paradi...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Könnyű