12 dkg brokkoli
1 nagy tojás
fél fej vöröshagyma
2 evőkanál cheddar sajt, reszelve (trappista is jó)
3 evőkanál szénhidrát-csökkentett zsemle morzsa (pl. Mester Morzsa)
1 cs. petrezselyem, finomra vágva
1 kávéskanál só
1 kávéskanál bors
A rózsákra szedett brokkolit tedd lobogó forró vízbe, egy percig főzd, majd hideg vízzel öblítsd le, hagyd lecsöpögni. A megszikkadt brokkolit zöldségaprítóban morzsalékosítsd, majd egy nagyobb edényben dolgozd össze a tojással, a finomra vágott vöröshagymával, a reszelt cheddar sajttal, a zsemlemorzsával, a sóval, a borssal és a petrezselyemmel. Az így kapott masszát legalább egy órára tedd a hűtőbe. Ha már eléggé megkötött a massza, sodorj 2-3 cm vastag hengereket belőle. Ezeket pedig vágd egyforma hosszúságú darabokra. A rudacskákat sorakoztasd kiolajozott tepsire. Mehet a 170 fokra előmelegített sütőbe! Kb. 20-25 perc alatt ropogósra sülnek a sajtos brokkolifalatkák. Akkor jó, ha a tetejük már aranybarna.Frissen, melegen kínálhatod is! Kívül ropogós, belül a belseje lágy a benne lévő sok sajt miatt, szinte elomlik a szádban! Ketchuppal, majonézzel, vagy fokhagymás-tejfölös mártogatóssal imádni fogja a család minden tagja!
Hagymát dinsztelni. Erre 2-3 paradicsomot vagy sűrített paradicsomot tenni. Ízesíteni oregánóval, sóval, borssal fokhagymával. Ha a paradicsom szétfőtt rátenni a beáztatott vörösle...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy közepes nagyságú tálban keverd össze a darált húst, a nagyon apróra vágott hagymát, a nyers rizst, a tojást, a sót, a borsot és a pirospaprikát. Dolgozd össze jó alaposan, és a...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
1. A sütőt 200 fokra kapcsoljuk. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. Lehet, hogy még egy kis vizet adnunk kell hozzá, hogy jól formázható legyen. 2. Míg pihen a tészta, addig fel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű