Családireceptkönyv.hu

krumplis tekercs


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Szepesi Ágnes Töltött burgonyatekercs

Ahogy én készítettem:

1 kg burgonyát héjában megfőztem. Megtisztítottam és összetörtem.
Hagytam langyosra hűlni, majd adtam hozzá 20 dkg lisztet, 10 dkg vajat, 2 db tojást, 1 evőkanál sót.
Lisztezett gyúrótáblán összegyúrtam.
Addig hagytam állni, amíg a tölteléket elkészítettem.

A töltelékhez:
80 dkg darált húst (zsírosabbat), 20 dkg sárgarépát kockákra vágva, 20 dkg gombát laskára vágva és 20 cm hosszú póréhagymát karikára vágva használtam.

Elkészítés:


Zsíron a hagymát fonnyasztottam, majd a tűzről levéve megszórtam 3 kávéskanál fűszerpaprikával, 1 kávéskanál borssal, 2 gerezd fokhagymát belenyomtam, ízlés szerint sóztam.
Hozzáadtam a húst és visszahelyeztem a tűzre. Fehéredésig pároltam, akkor a sárgarépát és gombát is beleöntöttem és együtt készre sütöttem. Hagytam kihűlni.

A tésztát, lisztezett zsírpapíron elnyújtottam 1 cm vastagságúra. Amikor a töltelék meghűlt, rákentem a tésztára teljes hosszába és szélességébe.
Egy kicsit megdíszítettem és előmelegített sütőbe tettem.
180 fokon 45 perc alatt sült meg. A 40. percnél egy tojással megkentem a tetejét és visszatoltam a sütőbe.
Gyönyörűen megsült.
Saláta ágyon tálaltam. A salátafejet leveleire szedtem, alaposam megmostam és papírtörlővel leitattam róla a vizet. Meglocsoltam extra szűz olívaolajjal és tárkony ecettel végül salátamag keverékkel szórtam meg. Néhány paradicsom darabkával is ízesítettem.
Tálalható.
Szépen lehet szeletelni és hidegen is kitűnő.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Egytálételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Írta: Anita
HAGYMÁS SERTÉSMÁJ
HAGYMÁS SERTÉSMÁJ

A hagymát szeletekre ,a májat pedig kockákra ( csikokra is lehet ) A megpirított hagymához hozzáadjuk a májat, és többször megkeverjük, amíg a máj meg nem pirul. Hozzáadunk piros...

Elkészítési idő: 60 perc
Nehézség: Közepes
share
Avatar Vadas szelet zsemlegombóccal
Avatar Palkovits József Kedvelnék
Vadas szelet zsemlegombóccal

A húst egy mély lábasban olajon körbepirítjuk, majd a felkarikázott zöldségeket, a sót, az egész borsot és a babérlevelet hozzáadva annyi vízzel engedjük fel, hogy elfedje a húst....

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar paradicsomos káposzta
paradicsomos káposzta

Elkészítés: A káposzta külső leveleit és a torzsát távolítsd el, majd mosd meg, és vágd vékony csíkokra. A hagymát pucold meg, aprítsd fel, és a káposztával együtt tedd fazékba...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk