4 fél csirkemellfilé (kb. 70 dkg), 15 dkg csiperkegomba, 15 dkg csirkesonka, 4 evőkanál olaj, 1 nagy gerezd fokhagyma, só, őrölt fekete bors, fél csokor petrezselyem, 8 vékony szelet nyers vagy főtt füstölt szalonna
1. A csirkemellek ducibb oldalán a húst lapjában fölszúrjuk, és a kés hegyét ide-oda mozgatva (esetleg az ujjunkkal) a szeletek belsejét kissé kitágítjuk, hogy legyen helye a tölteléknek.
2. A gombát megtisztítjuk, és a sonkával együtt apróra vágjuk. 1-2 evőkanál olajat egy serpenyőben megforrósítunk, és a gombás sonkavagdalékot 2-3 perc alatt kevergetve megfuttatjuk rajta. A zúzott fokhagymával ízesítjük, enyhén megsózzuk, megborsozzuk, a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük, majd a mellek „zsebébe” töltjük. A húst kívül is megsózzuk, megborsozzuk. Mindegyiket körbetekerjük 2-2 szalonnaszelettel úgy, hogy a nyílásukat is takarja, így nem folyik ki belőle a töltelék.
3. Egy tepsibe rakjuk, a maradék olajjal megkenjük, és előmelegített sütőben (180 ºC; légkeveréses sütőben 165 ºC) kb. 25 perc alatt megsütjük. Nagy adag joghurtos zöld-
salátával, esetleg rizibizivel kínáljuk.
Jó tanács:
– Aki paleo életmódot folytat, a hústekercset liba vagy sertészsíron süsse és nagy adag zöldsalátával tálalja.
– A töltelékbe akár a gomba, akár a sonka helyett reszelt sajt is kerülhet, sőt, apróra vágott főtt tojással is gazdagíthatjuk.
Egy darab (köret nélkül): 324 kcal
A húst felkockázzuk, sózzuk és borsozzuk és olívaolajon megsütjük. A cukkinit és a padlizsánt meghámozzuk és felkarikázzuk. A paprikát is megtisztítjuk és vékony karikákra vágjuk....
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
◾️A húst felszeleteljük és besózzuk. ◾️A túrót, a tojások sárgáját, a lisztet, a tejet, a zúzott fokhagymát összekeverjük és megsózzuk. ◾️A tojások fehérjét habbá verjük, és a...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű