Családireceptkönyv.hu

Gulyáskrém készítése házilag


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


- 2 kg tisztasúlyú paradicsom (legjobb a konzervparadicsom, mivel ennek apró magvai vannak, kevés a leve és hamar sűrűsödik),
- 1 kg tisztasúlyú piros, érett pritamin paprika, esetleg kápia paprika,
- 3 nagyobb fej vöröshagyma,
- 3 cikk nagyobb fokhagyma,
- 1 púpozott teáskanál őrölt fűszerkömény,
- 3 tk só,
- 1 tk őrölt bors,
- ízlés szerint csípős paprika.

Elkészítés:



A paradicsomot és a paprikát megmossuk. A paprikát ketté vágjuk, magházától megszabadítjuk és szorosan egymás mellé fektetjük egy tepsibe. Előre melegített 180 oC-os sütőbe toljuk és 45 percig sütjük.

Vizet forralunk. A forró, lobogó vízbe a paradicsomot néhány másodpercre belerakjuk, majd egy tálba kiszedjük. Könnyebb így a héját lehúzni róla.

A paradicsomokat lehéjazzuk, összevágjuk és beletesszük egy nagyobb lábasba. Elkezdjük takaréklángon főzni, beletesszük az apróra vágott hagymát, fokhagymát és a fűszereket. Miközben fő a sütőből kiszedett paprikát szintén lehéjazzuk. Azért kell a sütőben „sütni”, mert a héja így könnyedén eltávolítható és finomabb is a sütés hatására.

Hozzáadjuk ezt is a paradicsomhoz, összeforraljuk és egy botmixer segítségével alaposan besűrítjük.


Kb. 2 órát nagyon takaréklángon, gyakran megkavarva még főzzük, közben megkóstoljuk és szükség szerint még ízesítjük. Üvegekben töltjük, fém kupakkal lezárjuk, majd mindegyiket 1-2 percre a feje tetejére állítjuk és takaró között hagyjuk kihűlni. Célszerű 3 dl-es üvegeket használni.

Aki szereti a csípőset, tehet bele cseresznyepaprikát, macskatöke paprikát, vagy bármilyen más erős paprikát ízlése szerint.
Mivel nem tartalmaz tartósítószert ezért ajánlatos kisebb üvegekbe tölteni, felbontás után pedig hűtőszekrényben tárolni.
Kitűnően ízesíthetünk vele gulyáslevest, pörköltöket és elengedhetetlen ízesítője a töltött káposztának

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Savanyúságok,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Tökéletes székely kovászos uborka
Tökéletes székely kovászos uborka

Az uborkákat alaposan lesikálom, végeiket levágom. Két végiről bevágom hosszan, de nem vágom végig. A befőttes üveg aljára megmosott csombort és kaprot teszek. Az uborkákat jó szor...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Céklát télire
Céklát télire

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Réka
2012. savanyúság
2012. savanyúság

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk