Ritka az mikor nálam sütemény készül, de ennek a receptje, úgy esett ki az egyik könyvemből, és emlékeztem rá, hogy mennyire finom, mindenkinek érdemes elkészíteni családi kedvenc lehet belőle.
30 dkg liszt
1 sütőpor
5 dkg vaj
1 db tojás
5 dkg cukor
1 evőkanál kakaópor
annyi tej hogy egy könnyen dolgozható tészta legyen
ebből két lapot sütöttem, én a tepsi hátulján csináltam.
Úgy szoktam lemérem a tepsi alját vágok rá egy sütőpapírt, és már nyújtani is a sütőpapíron nyújtottam, ezt helyeztem a tepsi hátuljára, és így sütöttem , pár perc alatt megsült.
ezután egy 4 tojásos piskóta is sült ..
A krémhez, 20 dkg vajat 20 dkg cukorral alaposan szinte habosra kevertem,
6 dl tejből és 6 lapos evőkanál grízből főztem a tejbegrízt.
Mikor a gríz teljesen kihűlt egybe kevertem.
A tálcára tettem egy kakaós lapot, ezt megkentem vékonyan lekvárral, nekem most szeder lekvár, rá pakoltam a krém felét, erre a piskóta került, amit megkentem lekvárral és a krém másik felével.
A második kakaós lappal betakartam.
Legalább egy órát várjunk a szeleteléssel, akkor, már szépen fog sikerülni.
A krémhez megfőzöm a tejben a búzadarát (sűrűre), és néha-néha megkevergetve kihűtöm teljesen. A puha vajat a porcukorral kikeverem, majd hozzáadom a kihűlt tejbegrízt és botmixerr...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
◾️A tojásokat szétválasztjuk. ◾️A sárgáját az édesítővel, a kakaóporral és a sütőporral krémesre keverjük. ◾️A fehérjét habbá verjük. ◾️Hozzáadjuk a kakaós masszát és óvatosa...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket kemény habbá verjük egy csipet sóval. A sárgájákat pedig fehéredésig keverjük a cukorral. Ezután hozzáadjuk a vizet és az olajat, majd ezze...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes