Családireceptkönyv.hu

Csülökpörkölt


Írta:

Elk. idő: 2
Adag: 6
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


Csülökpörkölt.:
2 kg csülök,
50 dkg. sertéscomb,
20 dkg húsos szalonna,
3 db.közepes vöröshagyma,
3-4 gerezd fokhagyma,
2 paradicsom
2 evőkanálnyi pirospaprika,
2 tv paprika,
1 csipetnyi őrölt kömény ,
só, frissen őrölt bors,
2 ek zsír.


Elkészítés:




Elkészítés:
A húst csontozd ki,-én most nem csontoztam:) A bőrét, ha belefőzöd, kockázd fel nagyobb darabkákra, majd a húst is, valamivel kisebbekre 3x3 cm-es darabokra. A többi hozzávalót is készítsd elő, a hagymát kockázd fel, ahogyan a szalonnát is, a paprikát, paradicsomot mosd meg, és vágd négybe, majd ha mindent megcsináltál, kezdődhet a főzés. Némi zsíron pirítsd zsírjára a szalonnát, majd add hozzá a hagymát. Ha már szép üveges lett, jöhet hozzá a hús, a bőrök és a kömény társaságában.
Pirítsd pár percig így, majd ha már kezd fehéredni, keverd hozzá a pirospaprikát, ügyelve, hogy ne égjen le, aztán öntsd fel annyi vízzel, hogy csak félig lepje el. Mehet mellé a paprika és a paradicsom, a só ízlés szerint, aztán vedd kis lángra a tűzhelyet, és hagyd, hogy fedő alatt szépen megpuhuljon a hús. Ha már elég puha, mehet hozzá a frissen őrölt bors és a fokhagyma is, valamint ha teszel bele csípőset, azt is most keverd hozzá. Még kevergesd kicsit magasabb lángon körülbelül tíz percig, aztán el is készült a laktató és szaftos csülökpörkölt. Főtt burgonyával tálalom.
Jó étvágyat kívánok!

Csülökpörkölt

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Guszta sertéskaraj körtés lilakáposzta ágyon
Guszta sertéskaraj körtés lilakáposzta ágyon

Egy kis keverőtálban összekeverjük az almaecetet, barna cukrot és a szárított zsályát. 1 evőkanállal tegyünk külön a keverékből. Mind a kettőt tegyük félre egy kicsit. A sertéskar...

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Bakonyi sertésszelet
Bakonyi sertésszelet

1. A húst felszeleteljük, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. 2. Beleforgatjuk a lisztbe, majd forró zsírban mindkét oldalukat kissé megpirítjuk. A hússzeleteket kivesszük a z...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar kolbásszal töltött sertéshús
kolbásszal töltött sertéshús

A húst megmosom és eltávolítom róla a hártyákat, ínakat. Egy hosszú pengéjű késsel felszúrom, vízszintesen és függőlegesen is beleszúrva a kést a lyukba, hogy beleférjen a kolbász....

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk