Családireceptkönyv.hu

Madártej


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


7-8 centiméteres vaníliarúd
5 házi tojás
1,5 liter tej
2 evőkanál porcukor
100 gramm kristálycukor
1 evőkanál liszt
só(ízlés szerint)
1 kávéskanál citromlé

Elkészítés:


Hasítsuk fel a vaníliarudat, a tejet öntsük bele egy vastag falú fazékba, adjuk hozzá a vaíliarudat, tegyük fel melegíteni, vigyázzunk arra, hogy ne forraljuk fel. A tej melegszik egyedül is, foglalkozzunk addig a tojásokkal. Válasszuk szét a sárgáját és a fehérjét külön edényekbe, majd keverjük habot a fehérjéből. Adjuk hozzá a citromlevet, majd addig keverjük, amíg egészen megkeményedik. Mi ezt úgy szoktuk ellenőrizni, hogy megfordítjuk az edényt, ha ügyesek voltunk, akkor az edényben marad. Ekkor adjuk hozzá a porcukrot, és keverjük el. Helyezzük bele a tejbe, úgy, hogy kanál segítségével szaggassunk darabokat, ne egybe öntsük bele. Főzzük nagyjából fél perig az egyik oldalát, majd fél percig a másikat is.

Ezután szedjük ki a habot egy szűrőbe. Ha kész, akkor szűrjük le a tejet is, majd a tojássárgájához adjuk hozzá a kristálycukrot, és keverjük el jó alaposan. A lisztet keverjük el egy edényben, hogy ne legyen csomós, öntsük hozzá a leszűrt tejet, és sózzuk meg ízlés szerint. Ezután forraljuk fel, és főzzük sűrűre. Ha ez is meg van, akkor a lisztes tejet öntsük hozzá, hagyjuk a tűzön még egy kicsit. Akkor lesz igazán jó, ha sűrű a végén, ezután még langyos állapotában rakjuk rá a habot, és már kész is vagyunk!

Madártej

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Marcsi
Tízperces bögrés pillefánk
Tízperces bögrés pillefánk

1. A hozzávalókat összekeverjük. Egy galuskaszerű tésztát fogunk kapni. 2. Két evőkanál segítségével forró olajba szaggatjuk. 3. A tészta magától fog megfordulni az olajban. Ez a...

Elkészítési idő: 10 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Kókuszos bögrés
Kókuszos bögrés

25 perc 180 fok légkeveréses

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Sportszelet
Sportszelet

A kekszbe belekeverjük a kakaóport. A vajat, tejet és a cukrot addig melegítjük, amíg a cukor el nem olvad. Majd a kakaós kekszhez adjuk a rumaromával együtt, és összedolgozzuk....

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk