20 dkg hántolt köles
22 dkg finomítatlan nádcukor
5 dkg puha vaj
5 dkg kókuszreszelék
6 tojás
8 dl tej
1 vaníliarúd
1 citrom reszelt héja
1 csipet só
50 dkg málna (lehet fagyasztott is)
1,5 dl kókusztejszín
a tálaláshoz:
porcukor
A mártáshoz a málnát 7 dkg cukorral lábasba tesszük, és addig főzzük, amíg a málna meg nem puhul. Ekkor kiveszünk belőle néhány, még egészben maradt gyümölcsszemet, és félretesszük. A maradék málnát másik lábasra tett szűrőkanálba öntjük, átpasszírozzuk, hogy ne maradjanak benne magok. Beleöntjük a kókusztejszínt, és addig főzzük, amíg a mártás kissé be nem sűrűsödik. Hozzáadjuk a félretett málnát, és teljesen kihűtjük.
A kölest alaposan átmossuk, lábasba téve felöntjük a tejjel, lefedve felforraljuk, majd fedő nélkül, kis lángon, többször megkeverve kb. 15 perc alatt puhára főzzük. Elzárjuk alatta a lángot, és negyedórát fedő alatt hagyjuk duzzadni. Ezután langyosra hűtjük.
Közben a tojássárgáját a többi cukorral és a vajjal kihabosítjuk, majd hozzádolgozzuk a vaníliarúd kikapart magjait, a citromhéjat, a kókuszreszeléket, a sót és a kölest. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a kölesmasszához forgatjuk. Az egészet a vajjal kikent sütőtálba simítjuk, és 170 fokra előmelegített, hőlégkeveréses sütőben kb. 45 perc alatt készre sütjük. Miután langyosra hűlt, a tetejét megszórjuk porcukorral, és a mártással együtt tálaljuk.
A megmosott, meghámozott almákat reszeljük le, citromlével locsoljuk meg. Lényeges, hogy tényleg lédús almából készítsük! Egy nagy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat. E...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Mix össze mindent, és keverjük össze 180-re. Dörzsöld és cukormáz.
Elkészítési idő: 1ora Nehézség: Könnyű
Mandulát darálj egészen apró szeműre, keverd hozzá a kókusztejszín 2/3 részét (3 evőkanál), és azzal daráld addig, míg masszaszerű nem lesz (nyugodtan önthetsz hozzá egy kis vizet,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű