25 dkg finomliszt
25 dkg rétesliszt
1 dl langyos tej
2 dkg élesztő
1 tojás
1,5 dl langyos víz
1 tk só
1 mk cukor
2 ek olaj
Az élesztőt a tejben a cukorral elkeverem, 15 percre magára hagyom, hogy felfusson. A lisztet mélyebb tálba szitálom, hozzákeverem a sót, a tojást, a felfuttatott élesztőt, és szép hólyagosra dagasztom.
Egy tálat olajjal kikenek, beleteszem a tésztát, és azt is megkenem olajjal. Huzatmentes helyre teszem (én hideg sütőbe vagy mikróba szoktam tenni, anélkül, hogy bekapcsolnám). Kelni hagyom, ez kb. 1 óra.
A megkelt tésztát 3 részre osztom, cipót vagy veknit formálok belőlük, majd konyharuhával letakarva hagyom kelni legalább egy negyed órán át.
A knédlit gőzben kell főzni, nem vízben, erre én azt találtam ki, hogy egy nagy fazékba 2 újjnyi vizet töltök, ebbe belerakok egy kisebb tortaforma kapcsos részét, rá egy nagyobb tortaforma alját, és amikor már forr a víz, a sütőpapírra rakott knédlit a papírral együtt ráteszem, gyorsan rárakom a fedőt, és kb. 20 percig gőzölöm. Közben egyszer sem kukucskálom meg, mert tönkremegy. Ha letelt az idő, kiveszem, rácsra teszem hűlni. Gőzölöm a következőt.
A knédli kitűnően tűri a mélyhűtést. Tehát, a maradékot folpackba csomagolva mélyhűtőben lehet tárolni a felhasználásig.
1. Tisztísd meg a lilahagymákat, vágd őket félbe, és utána szeleteld fel kb. 1 cm-es szeletekre. 2. Egy nagyobb serpenyőt hevíts fel. 3. Önts bele fél evőkanál olajat, és tedd be...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A karfiolt rózsáira szedjük, a sárgarépát meghámozzuk és felkarikázzuk. A zöldségeket vízgőzben megpároljuk. Az újhagymát felaprítjuk, és a kókuszzsíron megdinszteljük. A zöldségek...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A szalonnát csíkokra vág, serpenyőben kisüt. Rá a káposzta. Kis vízzel felönt, pirospaprikával megszór. Rá a méz, frissen őrölt bors, ha kell, kevés só. Jól átpirít (ha kell, néh...
Elkészítési idő: fél Nehézség: Könnyű