Családireceptkönyv.hu

Raffaelló torta


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


a piskótához: 6 tojás, 12 evőkanál cukor, 4 evőkanál olaj, 6 evőkanál víz, 15 evőkanál liszt, csipetnyi sütőpor;
a krémhez: 25 dkg mascarpone, 15 dkg porcukor, 10 dkg fehércsokoládé, 3 dl tejszín, 5 dkg kókuszreszelék, 10 gr zselatin;
a díszítéshez: 1 dl tejszín, 5 dkg kókuszreszelék, raffaello golyók

Elkészítés:


a piskótához az egész tojásokat egy tálba törjük, hozzáadjuk a cukrot és addig keverjük míg vastag, egynemű krém lesz. Ekkor apránként hozzáadjuk a vizet és az olajat és kicsit még együtt verjük. A sütőport összekeverjük a liszttel, majd lazán beleforgatjuk a tojáshabba. 22 cm.es tortaformába töltjük és előmelegített sütőben, 20 perc alatt megsütjük. Míg a piskóta sül, 1 dl tejszínt felforrósítunk és belekeverjük a cikkekre tört csokoládét, egynemű krémmé kavarjuk, majd hűlni hagyjuk. A zselatint 0,5 dl vízben, 5 percig duzzadni hagyjuk, felforrósítjuk, majd langyosra hűtjük. A mascarpone sajtot kikavarjuk a porcukorral, majd hozzákeverjük a csokoládét, a zselatint és a kókuszreszeléket. A tejszínt kemény habbá verjük, felét összekeverjük a krémmel, majd lazán beleforgatjuk a megmaradt felét is. A piskótát három lapba vágjuk és megtöltjük a krém háromnegyed részével, majd a többivel bevonjuk a tortát és bőven megszórjuk kókuszreszelékkel. A megmaradt tejszínt felverjük, nyomózsák segítségével habrózsákat nyomunk a tortára és raffaello golyókkal díszítjük.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Torták,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Fitnesz túrótorta
Fitnesz túrótorta

A krémtúrót és „darabos” túrót kézi mixerrel összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a 4 evőkanál joghurtot és a pudingport. Ha már a krém kellően krémes, folyamatos turmixolás mellett egyenk...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Kitti
Kinder Maxi King torta
Kinder Maxi King torta

◾️A tojásokat válasszuk szét. ◾️A fehérjét habosítani kezdjük és ha már elég stabil a hab, mehet bele az édesítő fele is. ◾️A sárgáját is habosítjuk ki a többi édesítővel, vaníl...

Elkészítési idő: 120 perc
Nehézség: Közepes
share
Avatar Túrós, diós kölestorta, fűszeres ananásszal
Túrós, diós kölestorta, fűszeres ananásszal

A kölest enyhén sós vízben megfőztem, majd fedő alatt hagytam teljesen kihűlni. A 2 tojás robotgéppel habosra kevertem, hozzáadtam a cukrot (eritrit), a szódabikarbónát, a diót. A...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk