1 nagyobb v. 2 kisebb konyhakész csirke
1 citrom
1 vöröshagyma
10 dkg vaj (!)
3 fej (!) fokhagyma
só, bors
1 csirkeleveskocka
1 csokor petrezselyem
Azzal kezdjük, hogy pontosan megmérjük a csirkéket - a sütési időt ebből fogjuk kiszámolni. 50 dkg-onként kell a húsnak 20 perc + 30 perc pirulás.A csirkét megmossuk. Utána kívül-belül megszárogatjuk papírtörlővel, besózzuk-borsozzuk a hasüregét.
A citromot alaposan megmossuk, a vöröshagymát megtisztítjuk, mindkettőt félbevágjuk, és egy fél citromot s egy fél hagymát a csirke hasüregébe tömünk. Két lábát zsineggel vagy cérnával összekötjük, hogy sütés közben szépen megtartsa a formáját.
A puha vajat összekeverjük viszonylag sok sóval (hisz kívülről nem sóztunk!) és borssal, majd körös-körül bekenegetjük vele a csirkét, mintha testápolót használnánk rá.
Előveszünk egy tepsit, az aljába alufóliát teszünk (jelentősen megkönnyíti a mosogatást). Ráhelyezünk egy rácsot. Az enyémbe pont illeszkedik, látszik is a képen, de tökéletesen megfelel a mikrókban használatos kerek rács is!
Mellével lefelé ráhelyezzük a csirkét a rácsra, sütni kezdjük. Semmi dolgunk vele. A kiszámított sütési idő felénél megfordítjuk, alászórjuk a gerezdekre bontott, de meg nem pucolt fokhagymagerezdeket, és befejezzük a sütést.
Se locsolgatás, se semmi, a csirke tudja a dolgát. Ha letelt a sütési idő, húzzuk elő az illatos, ropogósra pirult szárnyast, 5-10 percig hagyjuk pihenni.
Tetszés szerinti körettel tálaljuk.
A felhasználás előtti napon a húst beáztatom fokhagymás tejbe és próbálom minél jobban lezárni az edényt, amibe teszem. Másnap egy nagy, lehetőleg tapadásmentes tepsi alját tele...
Elkészítési idő: 3 óra Nehézség: Közepes
A pulykamellet 1 centi vastag szelekre vágjuk és sózzuk, borsozzuk. A szeleteket lisztbe forgatjuk és az olajban elősütjük. A húst félrerakjuk és a serpenyőbe dobjuk a finomra vágo...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A húsokat sózzuk és borsozzuk, majd átkenjük olívaolajjal és beleforgatjuk a parmezánba. Ezt követően minden húst betekerünk 1-2 szelet baconbe. Ha a bacon szeletek kicsik, akkor t...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű