1 közepes fej kelkáposzta (1 kg)
3 db közepes burgonya
4 dkg zsír, vagy 3-4 evőkanál olaj
2 evőkanál liszt
1 db közepes fej vöröshagyma
2 duci gerezd fokhagyma
1 teáskanál őrölt köménymag
1 kávéskanál morzsolt majoránna
1 kávéskanál Vegeta ételízesítő
1 csipet szódabikarbóna
1 teáskanál őrölt pirospaprika
Só
1 csipet cukor
1 babérlevél (fakultatív).
A kelkáposzta hibás leveleit leszedjük. A káposztát félbe vágjuk, a torzsáját kivágjuk, majd kockákra szeleteljük és megmossuk. Lábosba tesszük, felöntjük annyi vízzel, amennyi épp csak, hogy ellepi. Rászórjuk az őrölt köménymagot, a majoránnát, (babérlevelet), az ételízesítőt, frissen őrölt borsot és enyhén megsózzuk. Ha félig megpuhult, rátesszük a megtisztított, kisebb kockákra vágott burgonyát, és fedő alatt puhára főzzük. (De ne főzzük szét a káposztát! Ha öreg a burgonya, főzzük már eleve együtt a káposztával.)
Az olajon a tisztított, kockára vágott vöröshagymát megdinszteljük, ráreszeljük a fokhagymát, megszórjuk a liszttel, kissé pirítjuk. Megszórjuk pirospaprikával, majd hidegvízzel felengedjük és berántjuk a káposztát. Ha a kelkáposztán sok lenne a lé, a berántás előtt lemerünk belőle. Sóval, borssal utóízesítjük, egy csipet cukrot adunk hozzá (ez még jobban kihozza az ízeket). Jól kiforraljuk.
Fasírttal, bármilyen pörkölttel, sült kolbásszal, vagy valamilyen sült hússal, tükörtojással nagyon finom, egészséges étel.
Ha friss zöldségből és zöldborsóból akarunk finomfőzeléket készíteni, körülbelül 25 dkg karottát, ugyanannyi fejtett zöldborsót és karalábét használjunk fel hozzá. A zöldséget és a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A válogatott és megmosott lencsét kb. fél nappal előbb hideg vízbe beáztatjuk. A lencsét, az apróra vágott vöröshagymát, a babérlevelet és a megtisztított, darabokra vágott kolbás...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A krumplit megmossuk, megpucoljuk és tetszés szerint összevágjuk. Beöntjük egy közepes lábosba, meghintjük a csemege paprikával, sóval, borssal, betesszük a babérleveleket, majd fe...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű