Családireceptkönyv.hu

ALAKBARÁT GYÖMBÉRES PAPRIKÁS CSIRKE


Írta:

Elk. idő: 1
Adag: 3-4
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


1 kg csirkemell filé
1 nagyobb vöröshagyma
1 evőkanál olívaolaj
½ tv paprika
1 db paradicsom
1 evőkanál fűszerpaprika
1 evőkanál reszelt gyömbérgumó

őrölt fekete bors
1,5 evőkanál zabpehelyliszt
3 dl főzőtejszín (10%-os)
3 dl zöldségalaplé vagy víz


Köret:

basmati rizs

Elkészítés:


1. A csirkét megmossuk, megtisztítjuk és kockákra vágjuk.

2. A vöröshagymát finomra vágjuk, a paradicsomot és a paprikát pedig kockára.

3. Egy lábosban felforrósítjuk az olajat és hozzáadjuk a vöröshagymát. Aranybarmára pirítjuk, pároljuk. Hozzáadjuk a kockára vágott paprika felét és ezzel is pirítjuk egy kis ideig. Majd tűzről lehúzva fűszerpaprikával meghintjük. Mehet bele a csirke is. Sóval, borssal ízesítjük és fedő alatt rövid lében pároljuk.

Minden pörkölt titka az, hogy többször meg kell ismételni azt, hogy zsírjára pirítjuk, majd kevés lével felöntjük. Ugyanis tévedés, hogy a sok hagymától lesz igazán szaftos. Attól lesz szaftja, hogy a hús pirulása során pörzsanyagok képződnek, melyeket vízzel fölöntve szétfőzünk, és ezt minél többször ismételjük meg, annál sűrűbb lesz.

Szóval a paprikás csirkét is pirítsuk le legalább egyszer. Azaz teljesen el kell főznünk a lét róla (sercegjen a lábos alja). Picit pirítjuk és mehet rá egy kevés víz. Fedő alatt tovább pároljuk.

4. Ha már puha a hús, akkor hozzáadjuk a maradék paprikát és a paradicsomot is. Együtt pároljuk egy rövid ideig.

5. Végül tejszínes habarást készítünk. Egy magas falú tálba beleszitáljuk a zabpehelylisztet, hozzáadjuk a tejszín felét és habverővel csomómentesre keverjük. Ekkor még nagyon sűrű és nehéz is keverni, de ilyenkor kell igazán kiirtani a csomókat. Hozzáadjuk a többi tejszínt is, és ezzel is csomómentesre keverjük. Ehhez a tejszínes liszthez hőkiegyenlítéssel adjuk hozzá a pörkölt szaftját. Azaz egy merőkanállal kiveszünk a szaftból és lassan, apránként hozzáadjuk a habaráshoz, melyet közben folyamatosan kevergetünk. Egy merőkanálnyi levet szedjünk ki. Utána szitán vagy szűrőn keresztül öntsük a habarást a húshoz. Jól keverjük el, és forraljuk ki. Ha nem forralnánk ki a habarással, akkor liszt ízű lenne, és így nem is lehet olyan sokáig tárolni. Miután felforrt keverjük bele a reszelt gyömbért, és készen is van.

ALAKBARÁT GYÖMBÉRES PAPRIKÁS CSIRKE

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Szárnyas Ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: ALICA
Csirkemájjal töltött padlizsán burgonya és sárgarépa
Csirkemájjal töltött padlizsán burgonya és sárgarépa

A padlizsánokat megmosom, majd szárazra törlöm, kettévágom és a közepét kiszedem, végül apró kockákra darabolom. Az olajat felhevítem beleteszem az apró kockákra vágott vöröshagymá...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
Avatar MÁJJAL TÖLTÖTT CSIRKECOMB
MÁJJAL TÖLTÖTT CSIRKECOMB

A csirkecombokat kicsontozzuk.Megszórjuk a fűszerkeverékkel.A májról eltávolítjuk a hártyákat,megfelezzük.A csontok helyére 1/2 csirkemájat fektetünk ,eredeti formájukra igazítjuk....

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Szezámos csirke pirított tésztával
Szezámos csirke pirított tésztával

A csirkecsíkokat bepácoljuk, minimum néhány órára hűtőbe tesszük. Ha összeértek az ízek, a bundába mártott csirkedarabokat wokban bő olajban kisütjük. Utána a mézes mázhoz összemel...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk