1 kg csirkemell filé
1 evőkanál olívaolaj
sült csirke fűszersó
300 g spenót (fagyasztott is jó)
1,5 evőkanál zabpehelyliszt (glutén érzékenyeknek gluténmentes zabliszt vagy hajdinaliszt)
3 dl főzőtejszín (10%-os)
3 dl zöldségalaplé vagy víz
Köret:
basmati rizs
1. A csirkét megmossuk, megtisztítjuk és kockákra vágjuk. Ha friss spenóttal dolgozzunk, akkor szárát letépjük, megmossuk és darabokra vágjuk.
2.Tapadásmentes kerámia vagy teflon serpenyőt válasszunk a hús sütéséhez, olyat melyben a kevés zsiradék hozzáadása miatt nem fog leégni az étel. Forrósítsuk fel az olívaolajat a serpenyőben, majd tegyük rá a befűszerezett húst. Magas hőfokon fehéredésig pirítsuk, majd öntsünk rá egy kevés alaplevet, keverjük meg és, fedjük le úgy, hogy némi gőz még távozni tudjon. A párolást már alacsony hőfokon végezzük. Ha elpárolgott minden folyadék, akkor pirítsuk egy rövid ideig a húst, hogy pirosas szint kapjon, majd ismét öntsük fel alaplével és fedjük le. Ezt addig ismételjük, míg a hús meg nem puhul.
3. Ha már puha a hús, akkor hozzáadjuk spenótot. Együtt pároljuk egy rövid ideig, úgy hogy a végén párologtassunk el róla minden folyadékot és kezdjük el lepirítani az egészet. Ekkor megszórjuk zabpehelyliszttel. Elkeverjük, és pár másodpercig pirítjuk vele, majd felöntjük tejszínnel. Jól elkeverjük el és kiforraljuk.
A hagymát megtisztítjuk és felvagdossuk, majd olívaolajon megdinszteljük és hozzáadjuk a felvagdosott húst is. Fűszerezzük, majd a paradicsomot meghámozzuk és pépesítjük, felöntjük...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű
A zúzát alaposan megmossuk, és 2-3 darabra vágjuk. Olajon megpároljuk a hagymát, megszórjuk pirospaprikával - érdemes ilyenkor a fazekat levenni a tűzről, nehogy megégjen a paprik...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
Elkészítése: A húst tepsibe lefektetjük, majd ráöntjük a szószt. 1 órán át sütjük amíg meg nem kapja a tetejét, nem kell letakarni.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű