60 dkg liszt
2.5 dkg élesztő
2 kanál cukor
pici só
2 kanál tejföl
2 kanál olaj
1 tojás
a kenéshez:20 dkg vaj
a tetejére: 1 tojás
A tészta hozzávalóiból kelt tésztát dagasztunk, majd kb. fél órát kelni hagyjuk.
Utána kinyújtjuk kör alakúra, rákenjük a kicsit felolvasztott vajat, és bevagdossuk úgy, hogy a széleinél, a közepét üresen hagyva 9 részre osztjuk, majd hajtogatjuk. Először az egymással átlós sarkait hajtjuk be a közepére, ezt tesszük a másik sarkával is, majd az egymással szemben lévőket is egymásra hajtjuk. Tulajdonképpen a közepén lesz az egész tészta egymásra hajtva.
Ezt követően kb. 20 percig pihentetjük, majd kinyújtjuk és megismételjük a bevágást és a hajtogatást, de immár vaj nélkül. Rövid pihentetés után ismét kör alakúra nyújtom és tetszés szerinti háromszögeket vágok /nekem 16 lett/, majd ki mivel szereti, azzal megtölti. Ez lehet lekvár, nutella, puding stb. Természetesen töltelék nélkül is készíthető!
A háromszögeket, amennyire lehet, szorosan feltekerjük, tojással lekenjük és előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük.
Ha este készítjük el egy éjszakára a hűtőbe is tehetjük, és reggel frissen sütjük a családnak.
Szerintem ez a hajtogatás kicsit egyszerűbb, mint a sok lapos változat, de legalább olyan jó!
A tálba bele teszek . 20 dkg lisztet, rámorzsolom az élesztőt s langyos vízzel szétt keverem /kovász/, közben a megpucolt krumplit felteszem főzni sós vízbe. Várok 2-3 órát s a ko...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1 db. palacsinta tápértéke (mogyorókrém nélkül): Energia: 78,2 kcal Fehérje: 6 g Zsír: 5,5 g Szénhidrát: 0,9 g
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
~Az alapanyagokat a kenyérsütő üstjébe mérem, dagasztóprogramot indítok, sima, fényes tésztát dagasztok. ~ 45 percig kelesztem fedeles tálban, majd kicsit átnyomkodom, formázom, s...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű