Családireceptkönyv.hu

medvehagymás napraforgó


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


25 dkg liszt
1 tojás 3 1 a tetejét megkenni
1 dkg élesztő
1.5 dl tej
1 kávéskanál cukor
1 kávéskanál só
2 dkg vaj
1 evőkanál olaj

1 csomag medvehagyma
só, bors
2 evőkanál olaj
5 dkg reszelt sajt /elhagyható/




Elkészítés:


A medvehagyma szárát levágjuk, megmossuk, lecsepegtetjük, majd felaprítjuk. Hozzákeverünk sót, borsot és esetleg a reszelt sajtot, majd az olajat és félretesszük.
A lisztet a felfuttatott élesztővel, a tojással, sóval, vajjal, olajjal összegyúrjuk, és addig dagasztjuk, míg el nem válik az edény falától.
30-40 percig langyos helyen kelesztjük, majd átgyúrjuk, és 3 felé osztjuk.
Egyenként a sütőedény /nekem kb. 28 cm pitesütőforma/ méretére nyújtjuk mindhármat.
Az első lapot méretre vágott sütőpapírra helyezzük és megkenjük a medvehagymás sajtos töltelék felével, majd ráhelyezzük a következő lapot és azt is megkenjük a maradék medvehagymás töltelékkel, majd a harmadik lappal beborítjuk az egészet.
Ezt követően a közepét egy kisebb pohárral, vagy pogácsaszaggatóval megnyomjuk, nem vágjuk át, csak belenyomjuk, majd egy késsel 16 cikket vágunk.
Az egymás melletti cikkeket ellentétes irányba háromszor megcsavarjuk és a végeiket összecsippentjük az ujjunkkal. Ezt tesszük a többi cikkel is, így olyan lesz, mint egy virágszirom
Lekenjük felvert tojással, megszórjuk sajttal és szezámmaggal. Ha nincs, akkor e nélkül is jó lesz.
Újabb 30 percig kelesztjük, majd előmelegített sütőben 180°C-on pirosra sütjük

medvehagymás napraforgó

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Kalácsok,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Karácsonyi süti
Karácsonyi süti

Minden hozzávalót összegyúrunk és 1-2 órára fóliába becsomagolva hűtőbe pihentetjük a tésztánkat.Aztán kinyújtjuk kb.3-4mm vastagra és linzer szaggatóval kiszaggatjuk a formákat.El...

Elkészítési idő: 1,5 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Hencsi
Kilós kalács 72 kis kifli
Kilós kalács 72 kis kifli

Élesztőt felfuttatjuk 3 dl langyos tejjel és a cukorral , majd bedagasztjuk az egészet. Nem kelesztjük a tésztát , ugyanis a kéz között fog megkelni. Dagasztás után a tésztából 9...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Sacko
Molnárka
Molnárka

Az élesztőt felfuttatjuk a cukros vízben, majd hozzáadjuk a liszthez. Összedolgozzuk a joghurttal, a tojással és a sóval. Ha szükséges, adunk még hozzá néhány csepp vizet. Amint ös...

Elkészítési idő: 1,5 óra
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk