2 csirkemell-filé (pulyka is lehet)
só
bors
8 szelet füstölt sonka
10 dkg füstölt sajt
8-12 szelet szeletelt füstölt bacon
A húsokat megmostam, felszárítottam, hosszában elfeleztem. Az így kapott 4 húst egyenként a legvastagabb felétől kiindulva majdnem teljesen kettévágtam a vastagságát. Szétnyitottam, sütőpapír alatt enyhén kiklopfoltam, felső felüket sóztam, durvára őrölt borssal hintettem, ráfektettem 2 szelet sonkát, a reszelt sajt negyedét. Feltekertem (már nem sóztam), majd a baconszeletekkel beborítottam, egymás mellé tepsibe fektettem, alufóliával letakartam.
190 fokra előmelegített légkeveréses módra állított sütőbe toltam, ahol fél órát így sütöttem, majd a fóliát levéve és felső grillező funkcióra kapcsolva (akár a hőt is emelve) további 20-25 percig pirítottam (míg a bacon szépen megsült).
Mellé sóval, borssal, vajjal, fokhagymával, szerecsendióval és tejszínnel ízlés szerint elkevert krumplipürét tálaltam.
Melegen, hidegen egyaránt finom, laktató étel, a gyerekek is kedvelik.
A húst vékony szeletekre vágjuk és átkenjük a fűszerekkel. Kevés olajban mind a két oldalát 2-3 percig sütjük, majd hozzáadjuk a felaprított gombát és a zúzott fokhagymát. Öntü...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A fűszereket, a mézet és a mustárt az olajjal öszekevertem, a csirkedarabokat beleforgattam, kevés vizet aláöntve tepsibe raktam. Majd 200 fokos sütőben alufóliával letakarva, 30 p...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkecombokat, kicsontoztam. Tejes, fokhagymás, borsos pácot készítettem és a hússzeleteket ebben hagytam állni 3 órán át. Ezt követően, papírtörlővel leittam róla a páclevet (h...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű