Hozzávalók 10 db-hoz:
40 dkg fehér liszt
1 dkg élesztő
1 tojássárgája + 1 a kenéshez
1,5 dl házi tej
1 dl natúr joghurt
3 dkg vaj
1 evőkanál cukor
1 kiskanál só
a tetejére, kevés egész kömény, nagyszemű só, szezámmag
Elkészítés:
Az élesztőt, egy deci langyos tejben, csipet cukorral felfuttatjuk.
A lisztet nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a tojássárgáját, a felfuttatott élesztőt, a joghurtot, cukrot, és a sót.
Összegyúrjuk közepesen lágy tésztává, ekkor hozzáadjuk az olvasztott vajat és jól kidolgozzuk, hólyagosra a tésztát.
Lisztezett deszkán, a tállal leborítva 30 percig kelesztjük.
Mikor a tészta megkelt, 2 egyenlő részre osztjuk és fél centi vastagon kinyújtjuk, majd átlósan, öt felé vágjuk. Az így kapott háromszögeket szélesebb felüknél elkezdve feltekerjük, kifli formára.
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, majd tiszta ruhával letakarva újabb 20 percig kelesztjük. Miután a kiflik szépen megkeltek, a tetejüket megkenjük tojássárgájával, és megszórjuk ízlés szerint köménnyel, szezámmaggal, nagyszemű sóval. Előmelegített sütőben, 190 fokon 25-30 perc alatt, szép barnára sütjük őket, majd rácson hagyjuk kihűlni.
A túrót áttörjük, majd összekeverjük a porcukorral, a tejjel és az olajjal. Hozzáadjuk a sütőporral és a sóval vegyített lisztet, és az egészet összegyúrjuk. A tésztát kettévesszük...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
Másfél dl langyos tejben 1 ek cukorral az élesztőt felfuttatjuk. A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a lágy vajat /margarint/, 2 tojást, csipet sót, cukrot, és a felfuttatott éle...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk (a vizet lassan adagoljuk), letakarva, meleg helyen kb. 60 percig pihentetjük. A tésztát tetszőleges részre osztjuk (én 4 részre osztottam)...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű