Családireceptkönyv.hu

Raffaello torta


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Hozzávalók: a piskótához: 6 tojás, 12 evőkanál cukor, 4 evőkanál olaj, 6 evőkanál víz, 15 evőkanál liszt, csipetnyi sütőpor;
a krémhez: 25 dkg mascarpone, 15 dkg porcukor, 10 dkg fehércsokoládé, 3 dl tejszín, 5 dkg kókuszreszelék, 10 gr zselatin;
a díszítéshez: 1 dl tejszín, 5 dkg kókuszreszelék, raffaello golyók

Elkészítés:



Elkészítése: a piskótához az egész tojásokat egy tálba törjük, hozzáadjuk a cukrot és addig keverjük míg vastag, egynemű krém lesz. Ekkor apránként hozzáadjuk a vizet és az olajat és kicsit még együtt verjük. A sütőport összekeverjük a liszttel, majd lazán beleforgatjuk a tojáshabba. 22 cm.es tortaformába töltjük és előmelegített sütőben, 20 perc alatt megsütjük. Míg a piskóta sül, 1 dl tejszínt felforrósítunk és belekeverjük a cikkekre tört csokoládét, egynemű krémmé kavarjuk, majd hűlni hagyjuk. A zselatint 0,5 dl vízben, 5 percig duzzadni hagyjuk, felforrósítjuk, majd langyosra hűtjük. A mascarpone sajtot kikavarjuk a porcukorral, majd hozzákeverjük a csokoládét, a zselatint és a kókuszreszeléket. A tejszínt kemény habbá verjük, felét összekeverjük a krémmel, majd lazán beleforgatjuk a megmaradt felét is. A piskótát három lapba vágjuk és megtöltjük a krém háromnegyed részével, majd a többivel bevonjuk a tortát és bőven megszórjuk kókuszreszelékkel. A megmaradt tejszínt felverjük, nyomózsák segítségével habrózsákat nyomunk a tortára és raffaello golyókkal díszítjük.

Raffaello torta

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Torták,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Titty
Sportszelet torta
Sportszelet torta

A tésztához a száraz hozzávalókat jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a margarint, a tojást és a tejet. Alaposan összedolgozzuk az egészet. A kész tésztát gyúródeszkán cipóvá gyúrju...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Narancsos répatorta
Narancsos répatorta

A reszelt sárgarépából kicsit kinyomkodjuk a levet, de ne legyen csontszáraz. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét a sóval felverjük kemény habnak. A sárgákat kikeverjük a szóda...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Feketeerdő torta
Feketeerdő torta

A tojások sárgáját a cukorral elkevertem, a fehérjéket kemény habbá vertem. Apránként a habhoz adom a sárgákat és a lisztet felváltva, majd kikent és lisztezett, max. 22 cm-es kap...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk