3 tojás
20 dkg cukor
20 dkg liszt
1 tk. sütőpor
1 csipet só
15 dkg olvasztott vaj
2 ek. kakaópor
1 kis üveg mogyorókrém
10 dkg porcukor
fél citrom leve
2-3 ek. csokidara
A tojásokat szétválasztjuk, a tojássárgáját habosra keverjük a cukorral, majd belekeverjük a sütőporos lisztet és egy csipet sót. Hozzáadjuk az olvasztott vajat, majd a kemény habbá felvert tojásfehérjét.
A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük. A tésztát 3 részre osztjuk, egyik részbe keverjük a kakaóport. A tepsit (25x25 cm) kibéleljük sütőpapírral, rásimítjuk a kakaós masszát, és 12 perc alatt megsütjük. A maradék tésztából két ugyanekkora lapot sütünk. Mindegyiket hagyjuk kihűlni.
Tálcára teszünk egy fehér lapot, megkenjük a mogyorókrém felével. Ráborítjuk a kakaós lapot, erre kenjük a maradék mogyorókrémet, és beborítjuk a fehér lappal.
A tetejére elkészítjük a cukormázat. Ehhez a porcukrot elkeverjük annyi citromlével, hogy sűrűn folyó mázat kapjunk, a süteményre simítjuk. Megszórjuk a csokidarával, és szeletelés előtt néhány órára hűtőbe tesszük.
Összegyúrjuk a tésztához a lisztet szódabikarbónával, cukorral, tojással, sóval és vajjal. Kétfelé vesszük a masszát. Hozzágyúrjuk az egyikhez a kimaradt kakaót. Minimum 1 órára...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az egész tojásokat habosra kevertem az édesítővel együtt, amikor már jó habos lett, picit megnőtt a térfogata, akkor keverés közben hozzáadtam 3 evőkanál frissen forralt vizet és t...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A tojásokat a cukorral krémmé keverjük, a lisztet elkeverjük a sütőporral, és a tojásos masszába forgatjuk. A gyümölcstorta formát vajjal kikenjük, a tésztát beleöntjük. Készre sü...
Elkészítési idő: 30/20 perc Nehézség: Könnyű