Hozzávalók 26 cm átmérőjű tortaformához
az alaphoz:
1 csomag zabkeksz (20 dkg)
10 dkg olvasztott vaj
a krémhez:
50 dkg túró
25 dkg mascarpone vagy házi natúr krémsajt
25 dkg görög joghurt
4 dl habtejszín behűtve
1 teáskanál vaníliakivonat
1 vegyszermentes citrom reszelt héja
2 nagy citrom leve
10-15 dkg porcukor
2,5 dkg zselatinpor
3 őszibarackkonzerv (3 x 470 g)
Sütőpapírkoronggal béleljük a tortaforma alját. A zabkekszet ledaráljuk, összekeverjük az olvasztott vajjal, és egyenletesen a formába nyomkodjuk. Hűtőbe rakjuk.
Lecsöpögtetjük a barackot, 2 doboznyit apró kockára vágunk, ez kerül majd a krémbe. A harmadik adagot vékonyra szeleteljük, ebből lesz a díszítés.
Habbá verjük és félretesszük a tejszínt. A zselatinport a citromlével kisebb lábosban elvegyítjük, hagyjuk megduzzadni. A robotgép táljában a túrót, a mascarponét, a joghurtot, a porcukrot, a vaníliát és a citromhéjat habverővel krémesre dolgozzuk, majd beleforgatjuk a tejszínhabot is. Kis lángon felmelegítjük a zselatint, hozzákeverünk 3-4 evőkanál krémet, majd az egészet a többi krémhez öntjük, jól elkeverjük. Belevegyítjük a felaprított barackot.
A krémet a kekszes alapra simítjuk, a tortát legalább 4-5 órára hűtőbe tesszük. Ezután éles késsel körben elválasztjuk a krémet a forma oldalától, a tortakarikát lehúzzuk róla, és a süteményt tálra csúsztatjuk. Díszítésként elrendezzük a tetején a barackszeleteket.
A tojásfehérjét robotgéppel kemény habbá verjük (egy csipet sót is tegyünk bele!). Utána a sárgáját és a porcukrot is fehéredésig verjük, majd mehet bele a sütőporral és a kakaópor...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tejet meglangyosítjuk, a vanília cukrot és a porcukrot beletesszük. A cukros tejbe belemártogatjuk a babapiskótákat és egy jénai tál aljára pakoljuk őket. Majd gesztenye masszát...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: Könnyű
A vajat a cukorral habosra kavarjuk, majd a tojásokat is hozzáadjuk. A joghurtot is belekeverjük, majd a lisztet és a sütőport is hozzáadjuk, a vaníliaaromával ízesítjük. A tészta...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű