- 20-30 frissen szedett bodzavirág ernyő
- 1 kg kristálycukor
- 1.5 liter víz
- egy púpos mokkáskanál citromsav
Az a jó a szörpökben, hogy roppant egyszerűen elkészíthetőek. Nincs ez másként a bodzaszörppel sem. Annyi a dolgunk, hogy a frissen szedett virágernyőket amennyire csak lehet, megszabadítjuk a zöld szárrészektől, ugyanis a bodzáról tudni kell, hogy minden zöld része mérgező! És bár ezen mérgek nagy része hő hatására elbomlik, érdemes arra odafigyelni, hogy minél kevesebb kerüljön a készülő szörpbe. Szóval, csipegessük le a virágokat szárakról, majd forraljuk fel a vizet. Amikor felforrt, adjuk hozzá a citromsavat. Ennek két szerepe van: egyrészt savanyítja kicsit, másrészt megőrzi a szép sárga színt, így nem barnul be a forralástól és a cukortól a szörp. Keverjük el a citromsavat, majd borítsuk a vízbe a virágokat, keverjük el alaposan, fedjük le, majd hagyjuk így pihenni legalább 10-12 órát.
Ezt követően szűrjük le finom lyukú szűrőn, majd a szűrőben maradt virágokat alaposan nyomkodjuk ki. Ha megvagyunk vele, akkor a maradék mehet a kukába, vagy a komposztálóba. Az intenzív illatú bodzalét forraljuk fel, majd adjuk hozzá a cukrot, és alaposan főzzük össze (kb. 10 perc). Ezt követően töltsük üvegekbe. A fent írt mennyiségekből nagyjából 1.8 liter szörpünk lett. Az üvegeket alaposan zárjuk le, majd mehetnek a kamrába, ha kihűltek. Tartósítószert nem tettünk bele, így kisebb (300 ml-es) üvegekbe tettünk. A megbontott üveget hűtőben kell tárolni, és nagyjából egy hónapon belül fogyasszuk el.
Ha melegebb helyen akarjuk tárolni hosszabb ideig, akkor a befőzés szabályait követve vagy nagyon steril körülmények között kell dolgoznunk, vagy kell hozzá adni valamilyen tartósítószert is
Összeturmixoljuk a málnát a citrom levével, az áfonyalével és a mézzel, majd felöntjük az ásványvízzel. Tipp: a felöntéshez ásványvíz helyett használhatunk tonikot vagy pezsgőt.
Elkészítési idő: 5 perc Nehézség: Könnyű
1. Az előre behűtött hozzávalókat összemérjük.
Elkészítési idő: 5 perc Nehézség: Könnyű
A rizst öntsd egy nagyobb befőttes üvegbe, kancsóba, vagy bármilyen zárható edénybe. Öntsd fel a forró vízzel, add hozzá a fahéjrudat, és letakarva hagyd állni egy éjszakán át (8 ó...
Elkészítési idő: 8 óra 10 perc Nehézség: Könnyű