8 db kb. tenyérnyi keszeg
7 dkg liszt
1,5 ek. pirospaprika
Só
Olaj a sütéshez
1.
A legelső lépés a keszeg tisztítása. Ez tulajdonképpen a belek és a pikkelyek eltávolítását jelenti. Ezután alaposan mosd át, és papírtörlővel vagy konyharuhával szárítgasd meg a halakat.
2.
Második lépés a hal előkészítése. A keszeg esetében ez tulajdonképpen az irdalást jelenti. Egy éles (és lehetőleg vékony) késsel vágd be kb. 6-8 mm-enként a halat mindkét oldalán. Végig a fejétől a farkáig, kicsit ferdén, a képen látható módon.
3.
Sózd a halakat. Ez részeben ízlés kérdése is, de mint minden hal, a keszeg rendesen szereti a sót, szóval ne legyél szűkmarkú!
4.
Következő lépésben készítsd elő a paprikás lisztet. 8 darab keszeghez (4 személyre) kb. 7 dkg lisztet és 1,5 evőkanál pirospaprikát keverj össze egy nagyobb tányérban vagy tálcán.
5.
A halakat forgasd egyszerűen a paprikás lisztbe, hogy mindkét oldalukat jól bevonja.
6.
Már lehet is előkészülni a sütéshez. Egy szélesebb serpenyőben forrósíts fel 3 ujjnyi olajat. Ha van két serpenyőd, akkor használd mindkettőt, hogy hamarabb elkészüljön.
7.
A serpenyő és a keszegek méretétől függően 2-4 halat tudsz egyszerre kisütni. Az olaj legyen közepesen forró, sisteregjen a hal, de ne túlságosan. Mindkét oldalán 3-4 percig süsd.
8.
A halat szedd ki az olajból, és tálald azonnal.
A friss, ropogós sült keszeg nagyon finom. Az irdalásnak és a ressre (azaz ropogósra) sütésnek köszönhetően az apró szálkák átsülnek, ehetők. És ahogy írtam, ha jól megsült, akkor az ínyenceknek az úszók a legfinomabb falat.
A harcsa pacal picit sem hasonlít a marha pacalhoz, max. annyiban, hogy ez is bendő (csak a harcsáé) Mivel egy picit nyálkás, így jól ki kell áztatni, mosni és körömkefével lesúro...
Elkészítési idő: 3 óra Nehézség: Nehéz
Ha fagyasztott halat használunk, kiolvasszuk. Leöblítjük a lazacot, majd papírtörlővel leitatjuk róla a vizet. Lereszelünk kb. 1 evőkanálnyi citromhéjat. Félretesszük. A citromból...
Elkészítési idő: 15 perc Nehézség: Könnyű
Ha a vadlazac fagyasztott, akkor először is hagyjuk kiolvadni és 4 szeletre vágjuk. Ezt követően külön-külön alufólia felett (ebbe csomagoljuk majd a halat) kenjük be olívaolajjal,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű