26 cm-es tortaformához
3 tojás
5 evőkanál cukor
3 evőkanál olaj
6 evőkanál liszt
1 kávéskanál sütőpor
1 evőkanál vaníliakivonat
Unjuk már a tojások szétválasztását, a habverést, a tojássárgáják kikeverését a cukorral és a sok mosogatnivalót tortasütés után? Akkor most búcsút vehetünk mindezektől, hiszen a turbópiskótához egyetlen tálra van szükségünk, amelyben mindent összekeverünk. Az eredmény ugyanolyan finom lesz, mint a hagyományos piskóta.
Tálba ütjük az egész tojásokat, hozzáadjuk a cukrot, és kézi mixerrel közepes fokozaton 2-3 percig keverjük, míg a massza föl nem habosodik, ki nem fehéredik. Hozzáadjuk az olajat meg a vaníliakivonatot, és további 1 percig keverjük. Végül fakanállal beledolgozzuk a sütőport és a lisztet. Óvatosan, de alaposan összedolgozzuk, majd sütőpapírral bélelt, kb. 24/26/30 cm-es tepsibe simítjuk, és először 200 fokon, majd néhány perc múlva 180 fokra visszavéve a hőt sütjük 12-15 percig. Hagyjuk kihűlni. Egy tortához általában 3 darab ilyen piskótát sütünk.
Kakaós piskótához a liszt mennyiségéből két evőkanálnyit cukrozatlan kakaóporra, diós piskótához két evőkanálnyi lisztet 4 csapott evőkanál őrölt dióra cserélünk.
Több vagy kevesebb tojásból is süthetünk turbópiskótát, abban az esetben a többi hozzávalót is arányosan növelni vagy csökkenteni kell.
Vaníliakivonat helyett bármilyen kivonattal vagy aromával ízesíthetjük.
A hozzávalókat egy tálba tesszük és jól össze dolgozzuk , ha szükséges lehet még tejet tenni bele, hogy jól formálható legyen. kis golyókat formálunk és kókuszreszelékbe megforgat...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Szétválasztom a tojásokat, majd felverem a fehérjét kemény habbá. A sárgáját, az édesítőt, a szódabikarbónát, almaecetet, vizet robotgépbe teszem, és addig keverem, míg habos nem...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tojássárgákat a cukorral, a liszttel és kb. 1 dl tejjel összekeverjük csomómentesre. A tejet a vaniliás cukorral feltesszük a lángra, és amikor felforr, akkor hozzáöntjük a tojá...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű