1 kg darált hús (jó zsíros)
30 dkg füstölt szalonna,
1 kg füstölt csülök, vagy füstölt oldalas, vagy füstölt tarja (lehet vegyesen is)
20 dkg rizs
1 fej savanyú káposzta
fél kiló apró savanyú káposzta
1 közepes fej hagyma
5-6 gerezd fokhagyma
só
bors
piros paprika
friss kapor ízlés szerint
csombor ízlés szerint
A káposzta leveleket lebontom a fejről, formázom, levágom a kemény ereket róla. Ha nagyobb, akkor kettévágom.
A szalonna felét felkockázom, zsírjára sütöm. Kiszedem a kisült szalonnát, hozzáadom a kockára vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, amit megdinsztelek, majd mefutatom a hagymás zsírban a rizst is fehéredésig. Összekeverem a darált hússal, a sóval, borssal, pirospaprikával. Megtöltöm a leveleket.Egy fazék aljába beleterítem az apró káposzta felét, a csombort és friss kapor felét, amit szintén apróra vágtam. Közepébe elhelyezem a füstölt csülköt. Rárétegezem a megtöltött káposztákat, majd lefedem az egészet a maradék apró káposztával és kaporral. Tetejére teszem a maradék szalonnát amit kakastaréjra szeltem. Felengedem annyi vízzel, hogy ellepje.
Körülbelül 2,5-3 órát lassú tűzön főzöm. Tejföl el ne maradjon a tálalásnál :D Az én fotómról lemaradt, de az evésénél már nem :)
Keverjük össze a citromlét a mustárral, a szójaszósszal és az olajjal. 2. Szeleteljük fel a tarját, de ne az egészet. Hirdetés 3. Kenjük be a hússzeleteket a fentebb...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes
Ha befűszereztük az oldalast 1-2 órára tegyük be a hűtőbe. A zöldségeket nagy darabokra szeleteljük. A tepsiben elrendezzük úgy, hogy a húsok legyenek felül a zöldségek alul,...
Elkészítési idő: 200 perc Nehézség: Közepes
Elkészítem a fasírt alapot a hozzávalókból . A leveles tésztát kinyújtom tepsi nagyságúra , ráteszem a fasírtalapot eloszlatom rajta egyenletesen , majd sonka szeletekkel kirakom...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű