500 ml kefir (mindegy, hogy milyen zsírtartalmú)
1 teáskanál szódabikarbóna
1 tojás
2 evőkanál növényi olaj
50-55 dkg liszt
50 gramm vaj
só (ízlés szerint)
Hozzávalók a töltelékhez (ízlés szerint):
virsli vagy sajt és sonka
párolt gomba
párolt káposzta
burgonyapüré
túró, apróra vágott petrezselyemmel, kaporral stb.
A kefirt keverjük össze a szódabikarbónával, adjuk hozzá a tojást és a növényi olajat.
A lisztet állandó keverés mellett apránként adjuk hozzá a masszához. Addig gyúrjuk, míg egy lágy tésztát nem kapunk. Ha szükségét látjuk, adjunk még hozzá lisztet. Akkor jó, ha a massza kissé a kezünkhöz ragad. Szórjunk a tetejére egy kevés lisztet, fedjük be konyharuhával és 10 percig hagyjuk állni.A masszát alakítsuk hosszúkásra és nyolc-kilenc részre vágjuk fel. Az egyes darabokat sodorjuk ki kisujjnyi vastagságúra. A közepébe tegyük az előzőleg elkészített tölteléket, a széleit hajtsuk fel és kissé egyengessük el a tetejét. hagyjuk újabb két-három percet állni.Amíg a lepények pihennek, serpenyőben hevítsünk fel egy kevés olajat. A lepényeket mindkét oldalán süssük meg fedő alatt.Olvasszuk fel a vajat és a kész lepényeket kenjük be vele. Kissé meg is sózhatjuk. Tegyük a lepényeket egy tálba, fedjük le egy konyharuhával és hagyjuk kihűlni 10-15 percig.
A recept kissé módosítható is, készíthetjük akár töltelék nélkül, illetve édesen, ez esetben a tésztához adjunk pár evőkanál cukrot, vagy a kész lepényeket szórjuk meg cukorral.
A hozzávalókat a kenyérsütő géppel kidolgoztatom, kelesztem. Ha elkészült, a tésztát téglalap formára alakítom, majd 10-12 részre osztom. A kapott csíkokból egyenként hurkát sodr...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Kétféleképpen készítettem már el a croissanokat, most azt írom le, amelyik nekem jobban bevált. Az élesztőt langyos, cukrozott tejben felfuttatjuk. A hozzávalókból, a vaj kivételé...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
Bedagasztani, letakarva 45 percig keleszteni. A megkelt tésztát lazán átgyúrjuk és golyókat formázunk. Tepsibe sütőpapírt teszünk, vékonyan megkenjük zsírral és a zsemléket távola...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű