75 dkg liszt, 1 tasak sütőpor, 25 dkg porcukor, 35 dkg margarin
2 tojás, 2 evőkanál tejföl ,2 evőkanál baracklekvár (a kenéshez)
A töltelékhez: a vastagabb tésztalap, 15 dkg vaj, 6 dkg porcukor
6 evőkanál baracklekvár,1 evőkanál cukrozatlan kakaópor, rumaroma
A tetejére:1 csomag puncsos pudingpor, 4 evőkanál cukor,3 dl tej
6 dkg vaj,rumaroma
A lisztet, a sütőport, a porcukrot összedolgozzuk a margarinnal. A tojást, tejfölt is hozzáadjuk, meggyúrjuk a tésztát. Majd három adagra osztjuk. Két kisebb és egy nagyobb adagra van szükségünk. Vajazott tepsi hátulján kinyújtjuk a lapokat és 170 fokos sütőben nagyjából 12 perc alatt megsütjük őket. Az egyik lapot, megkenjük a két evőkanál baracklekvárral, erre kerül a töltelék. A vajat a cukorral, kakaóporral kikavarjuk, hozzáadjuk a lekvárt és a rumaromát. A vastagabb lapot apróra tördeljük és belekeverjük, ráhalmozzuk a lapra, figyeljünk rá, hogy egyenletesen oszlassuk el, majd befedjük a másik tésztával. A pudingport a cukorral és a tejjel a szokásos módon megfőzzük, majd kihűtjük. A vajat habosra kavarjuk, a kihűtött pudingot lassan hozzáadjuk, rumaromával ízesítjük. Ha pirosabb krémet szeretnénk, keverhetünk hozzá egy evőkanál málnaszörpöt, vagy meggylevet. A sütemény tetejére kenjük a pudingos krémet, egy éjszakán át pihentetjük, hogy a lapok megpuhuljanak.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. Ha túl ragacsos a tészta kevés kókuszlisztet még tehetünk hozzá. A tésztát két egyenlő részre vágjuk, majd mindkét részt sütőtepsi nagyságúra, kb...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy aprítógépbe szórjuk a kekszet és egy kevés sót. Ledaráljuk, majd hozzáöntjük az olvasztott vajat, elkeverjük, majd jöhet az 1 evőkanál olvasztott csoki, majd ismét jól elkeverj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1.A vajas részhez a vajba dolgozzuk a lisztet, majd egy darab sütőpapírra helyezzük, és a hűtőbe tesszük 30 percre. 2,Amíg a vajas rész hűl, elkészítjük a tésztát. A tojásokat s...
Elkészítési idő: 90 Nehézség: Közepes