Hozzávalók:
•Egy szép füstölt csülök
•60 dkg kenyérliszt
•2 tk. só
•2 ek. olaj
•1 tk. cukor
•2 dkg élesztő
•kb. 3,5 dl víz
Elkészítés:
A csülköt előző nap főzöm meg, majd a főzővízben hagyom kihűlni.
Másnap az élesztőt a cukorral elkeverem majd adok hozzá kevés langyos vízet és 3-4 ek. lisztet, 5-10 percig hagyom pihenni. Ezután a többi hozzávalóval rugalmas, hólyagos tésztát gyúrok. Kelesztőtálban hagyom duplájára kelni.
Míg kel a tészta, a csülköt kicsontozom, leszedem a bőrét is.
A megkelt tésztát lisztezett gyúrótáblára borítom, elfelezem. Mindkét tésztát cipóformára igazítom, majd kör alakúra nyújtom. Közepére rakom csülköt, majd a tésztaszéleket visszahajtom. Egy sütőpapírral bélelt tepsire rakom (a hajtás kerüljön alulra) és hagyom, hogy ismét duplájára keljenek.
A sütőt előmelegítem 200 fokra. A megkelt cipókat vizes kézzel körbe simítom, beteszem a forró sütőbe. Kb. 40 perc alatt kész. A csülök hús közé lehet tenni egészben hagyott főtt tojást, úgy szeletelve még mutatósabb, nekem az most kimaradt.
Langyosan vagy hidegen is fínom. Újhagyma, retek, paprika, paradicsom, lilahagyma, és természetesen húsvét lévén ecetes torma is fínom hozzá hozzá.
RÉNSZARVAS SÜTIK Ezekhez az aranyos kis sütikhez használhatsz bármilyen babapiskóta alakú alapot, vagy babapiskóta formájúra szaggatott mézeskalácsot. Lekvárral, vagy csokikré...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tésztához összedolgozzuk a lisztet a vajjal/margarinnal, a zsírral és a sóval (nagyobb űrtartalmú aprítógépben néhány pörgetés az egész!). A tejet meglangyosítjuk, hozzáadunk 1...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A száraz és folyékony hozzávalókat külön edényben elkeverjük, majd összeöntjük őket és gyúrjuk egyneművé. Pihentessük a tésztát, amíg a tölteléket elkészítjük. A töltelék hozzáva...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű