50 dkg liszt (lehet vegyesen is, nálam most 40 dkg finomliszt és 10 dkg rétes liszt)
3 dkg élesztő
3 dkg margarin (olvasztva)
2 kanál tejföl
1,5 dl tej
1 dl víz
1 tk. só
1 tk. cukor
+ szezámmag
A hozzávalókból egy rugalmas kelt tésztát készítünk. Ez megint egy olyan művelet, amit elvégez helyettem a kenyérsütő. Csak szép sorban az üstbe pakolom a kimért dolgokat. Nálam alulra kerülnek a folyadékok, arra a liszt. cukor, só, és végül a morzsolt élesztő. Mint egy modern boszorkánynál Nyomom a gombot, és az üstben máris keveredik, dagad, majd szép fényesre kel a tészta Utána lisztezett munkafelületen lazán átgyúrom, és nyolc részre osztom. (legközelebb talán tíz résszel is megpróbálkozom, kifliknek jó kis ducik lettek ennyi darabból ) Négyzetre nyújtom a tésztadarabokat, egyenként felcsavarom majd meghajtom. Mehetnek szépen sorban a szilikonos sütőlapra. A sütőt előmelegítem, közben pihennek a kiflicskék. Megszórom őket szezámmaggal (lenmaggal, mákkal is lehet)megspriccelem vízzel és negyed óra múlva mehetnek sülni, közepesnél kicsit alacsonyabb lángon. A sütőbe érdemes betenni egy tálkában vizet, a gőz jót tesz a kifliknek. Akkor vannak készen, ha szép aranybarnák, és az aljukat kopogtatva kissé kongó hangot hallunk. Nem korgót, az a gyomrunk lesz a sütőből áradó illatoktól
Az élesztőt cukros, langyos tejben felfuttatjuk. A lisztet összekeverjük a sóval és az olajjal. A közepébe öntjük a megkelt élesztőt annyi langyos tejjel, hogy közepes keménységű...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes
Minden hozzávalót egy tálba öntünk és fakanállal jól összekeverjük. 180 fokos sütőben kb 60 percig sütjük.
Elkészítési idő: 15 perc+1 óra Nehézség: Könnyű
Bedagasztom, duplájára kelesztem, két cipóra osztom, kelesztem kb 20 percet, megformázom a kenyérkét, kelesztem míg a sütő felmelegszik 230 fokra, bevágom, lepermetezem vízzel, vas...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz