6 db csirkecomb
2 fej vöröshagyma
2,5 dl fehérbor
2 evőkanál mustár
1 csokor petrezselyem
2 kiskanál tejszín
3 gerezd fokhagyma
só, frissen őrölt bors
A csirkecombokat megsózzuk és megborsozzuk, a vöröshagymát megpuculjuk és vékonyan felkarikázzuk, majd a bort meg a mustárt kézi habverővel simára keverjük egy kisebb tálban.
Olyan serpenyőt használunk, amit később a sütőbe is tehetünk. Az olajat erős lángon felforrósítjuk, a combokat megpirítjuk. Ha elkészült külön tábla félrerakjuk, majd a serpenyőbe tesszük a felszeletelt hagymát, és addig kavargatjuk, amíg megpuhul, aranybarna nem lesz. Levesszük a tűzről és felöntjük a mustáros borral és fokhagymával, tejszínnel, majd visszahelyezzük a combokat. Erős lángon felforraljuk, majd sütőbe toljuk. A csirkecombok 25-30 perc alatt átsülnek. Tálaláskor meghintjük apróra vágott petrezselyemmel. Köretként tört krumplit, vagy rizst, esetleg rizottót is kinálhatunk mellé.
A húsokat átkenjük a fűszerekkel és egy tepsibe tesszük őket. A zúzott fokhagymát belekeverjük az olajba, hozzáadjuk a paradicsomszószt és a bort, ezzel öntjük le a csirkét. A lime...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A sütőt melegítsük 180 C fokra. A préselt (vagy reszelt) fokhagymát, a majorannát, borsot, pirosparikát és sót keverjük el az olajban. (Ízlés szerint fűszerezzük a pácot.)Mossunk m...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkemellet alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, majd szeletekre vágjuk. A tojásokat villával összekeverjük, hozzáadjuk a tejfölt, sózzuk, borsozzuk, mehet hozzá a fűszerpaprika...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű