50 dkg durum fussili (bármilyen tészta, amit szívesen eszünk szósszal)
5 dl tejszín
2 citrom (kezeletlen héjú)
egy jó nagy marék reszelt parmezán (jó esetben, de mivel nem terveztem el előre, így edamit tettünk bele, mivel az volt itthon)
75 dkg kelbimbó
olivaolaj
só
kicsi bors
A tetejére:
2 evőkanál olaj
egy nagy marék dióbél
Először leszedtem a kelbimbók külső leveleit, csinosra vágtam az alját (az uram szerint torzsának hívják, de ő biológia tanár, én meg háziasszony vagyok), kettévágtam mindegyiket, és bedobáltam egy zacskóba. Löttyintettem rá egy kicsi olívaolajat, egy nagy csipet sót, őröltem rá borsot, majd jól összeráztam, és átpakoltam egy sütőpapírral kibélelet tepsire.
200 fokos sütőben 20 perc alatt lett aranyszínű.
Közben felforraltam a vizet, beleszórtam a tészát.
A felforrósított olajban kis idő alatt megpirítottam a diót, majd papírtörlőre szedtem.
Felforraltam a tejszín kétharmadát, belereszeltem a citromok héját, és kis ideig forraltam. Elzártam alatta a tüzet, beleöntöttem a maradék tejszínt, belenyomtam az egyik citrom levét, belekevertem a durvára reszelt sajtot, hozzátettem a sült kelbimbók felét.
Átöntöttem az egészet egy nagy tálba, rászedtem a főtt tésztát, összekevertem, rászórtam a maradék kelbimbót és a pirított diót.
A tortillához a hozzávalókat robotgépben összedolgozzuk, megszórjuk kevés lisztel és 10 percig pihentetjük. Ezután lisztezett deszkán gyors mozdulatokkal átgyúrjuk és 12 részre osz...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű
A metéltet bő, sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és 4 deka vajjal összekeverjük. A tojássárgákat porcukorral és vaníliás cukorral habosra keverjük. A túrót szitán áttörjük, beleveg...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: Könnyű
A hagymát megdinsztelem, majd hozzáadom a foghagymát, kicsit pirítjuk, majd rögtön vizet öntünk hozzá, mert a foghagyma nagyon gyorsan megég. Ezután a húst elkezdem pirítani, maj...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű