1 db közepes nagyságú csirke, 5 púpozott evőkanál liszt, 1 púpozott teáskanál pirospaprika, 1-1mokkáskanál majoranna és őrölt bors, 1 teáskanál só, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 4 evőkanál olaj, 1 dkg vaj, késkegynyi őrölt köménymag.
A megtisztított csirkét feldaraboljuk. A lisztet a fűszerekkel és az apróra vágott foghagymával összekeverjük. A csirkedarabokat beleforgatjuk, kiolajozott tepsibe egymás mellé rendezzük, majd a megmaradt fűszeres lisztet a tetejére szórjuk. Rákarikázzuk a vöröshagymát, utána rászórjuk a reszelt sajtot és az olajjal bekevert tejföllel meglocsoljuk. A tepsit alufóliával leborítjuk, előmelegített forró sütőben közepes lángon 50 percig sütjük, majd a fóliát levéve a tetejét kicsit megpirítjuk.
Sültburgonya, párolt rizs, vajas zöldség egyformán illik hozzá.
Készülhet darabolt csirkéből is.
A sültburgonyát ahány ház, annyiféleképpen készítjük. Van egy kevésbé ismert változata is.
Elkészítése ennek is nagyon egyszerű. A megmosott burgonyát meghámozzuk, félbevágjuk, a tetejét fél-egy centinként rácsosan bevagdossuk. Megszórjuk sóval, bőven köménymaggal és tepsiben olajon, zsíron, pici víz hozzáadásával, alufóliával lefedve megsütjük.
forrás: http://www.sokszinuvidek.hu
A csirkemellet sózzuk, borsozzuk és olívaolajon megsütjük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Közben egy kis edényben felmelegítjük a tejfölt és belekeverjük a tejszínt. A reszelt eme...
Elkészítési idő: 40 perc Nehézség: Könnyű
A karaj szeleteket kiverjük, és besózzuk. A tojásokat felverjük, megsózzuk. A sajtot (lehet edami, ementáli, pannónia, trapista, stb. ízlés szerint) lereszeljük. A húst lisztbe,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkemelleket szétnyitjuk, kiklopfoljuk, sózzuk. Mindegyik csirkemellre teszünk 2-2 szelet bacont és 1-1 szelet trappista sajtot. A csirkemelleket összehajtjuk, lisztbe, felv...
Elkészítési idő: 1,5 Nehézség: Közepes